Selena Gomez nagyon belekezdett az edzésbe

2018.december.21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagyon felemásra sikerült a sztár idei éve. Egy darabig úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van vele, aztán szeptemberben kétszer is kórházba szállították depresszió miatt, ezt követően pedig hónapokig tartó kezeléseket kapott.

Selena Gomez
Fotó: Getty Images

Selena Gomezt nem olyan régen engedték ki a kórházból, és úgy tűnik, hogy a barátaival máris szervez közös programokat. A hírességet az utóbbi napokban többször is elcsípték a paparazzik, amit éttermekből távozott, most pedig azt is láthattuk, hogy nem tétlenkedik az énekesnő, és máris mindent megtesz, hogy csúcsformába lendüljön.

Selena Gomez egyre többször mutatkozik nyilvánosan:

Selena Gomez
Fotó: Northfoto

A 11 éves Selena Gomez első meghallgatásán ZSENIÁLIS volt, látnod kell

A 11 éves Selena Gomez első meghallgatásán ZSENIÁLIS volt, látnod kell

A sztár egy igencsak kimerítőnek látszó edzést tartott egy Los Angeles-i parkban ahová személyi edzője és egy csapatnyi testőr is elkísérte. Selena Gomez szerencsére nagyon vidámnak tűnt, és reméljük, hogy ez nem csak a látszat, és ez elmúlt hónapok után, Selena valóban teljesen felépült!

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/Brp3LNuh4ia/?utm_source=ig_embedutm_medium=loading" data-instgrm-version="12" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:540px; min-width:326px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A bejegyzés megtekintése az Instagramon Selena spotted hiking with friends in Malibu Hills, California on December 19th. God she's gorgeous #128293;#128525;#9829;#jelena #selenagomez #selenators #beautiful #lovely #love #forever #weloveyouselena #selenator #selenators #gomezupdates #gomez #sel #selly #queen #selena #revival #style #fashion #revivaltour #loveyou #s #beautiful #beauty #revival #s #pantene #voteforselena #bae #like #follow #dream #foryou @selenagomez Selena Gomez (@selena.gomezforever_) által megosztott bejegyzés, Dec 21., 2018, időpont: 7:17 (PST időzóna szerint)

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az év divattervezője, Kerényi Virág megtervezte a nyári Batz papucsod

Az év divattervezője, Kerényi Virág megtervezte a nyári Batz papucsod

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője