A szezon legmenőbb kabát trendjeit Rihanna mutatja be

2021. november 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nincs mit tagadni, a hideg szezon beköszöntött és bár még nem kell a hótaposóhoz és a nagy paplankabáthoz nyúlni, a réteges, melegen való öltözködés már elengedhetetlen. Rihanna szerencsére rengeteg inspirációval szolgál, hogy a lehető legtöbbet hozd ki ebből a szezonból is.

Rihanna
Rihanna
Fotó: Profimedia

A stílusikontól bármikor nyugodtan elleshetünk öltözködési, sőt szépségtippeket is, hiszen divattervezőként és saját szépségmárka-tulajdonosként elég jól tudja, hogy miről beszél. Mi pedig vakon bízunk az ízlésében, éppen ezért tüzetesen tanulmányozzuk minden egyes vörös szőnyeges vagy éppen utcai viseletét.

Rihanna az utóbbi hetekben bőven adott inspirációt a késő őszi öltözködéshez, kabátok terén például abszolút nem a visszafogottság híve, vannak kedvenc darabjai, amiket akár különböző szettekkel is többször magára ölt, de vannak igazán kúl, modern darabjai is, mint például ez a legutóbbi bordó szövetkabát, ami vörös kiegészítőkkel és ruhatarokkal párosított. Az egy színskálán belül több árnyalat együttviselése igencsak menő mostanság, úgyhogy bátran te is öltözködhetsz egy színnek a különböző árnyalataiba.

Fotó: Profimedia

Nézzük, Rihanna hogyan várja a telet:

Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)