Angelina Jolie is kipróbálta a nyár legnagyobb nadrágtrendjét

2021.június.10.

Angelina Jolie nem pazarolja az idejét a trendekre, klasszikus, letisztult darabokból áll a ruhatára, vannak tervezők, márkák, ahonnan rendszeresen öltözködik, ha pedig ezeken kívül épít be valamit a gardróbjába, akkor a mellett már nem mehetünk el szó nélkül.

Angelina Jolie is kipróbálta a nyár legnagyobb nadrágtrendjét
Fotó: GettyImages, Motázs: Glamour

Miután Los Angeles-ben megünnepelte gyerekei körében a 46. születésnapját, nem sokkal később repülőre pattant az egész család és New Yorkba landoltak, ahol lencsevégre is kapták őket. Angelina Jolie a szokásos fekete skinny farmert és garbót ezúttal egy szürke pulcsira és Dior trencskóra cserélte, ami alól egy palazzo nadrág bukkant elő. Ez a trend idén ismét felütötte a fejét és máris olyanok viselik, mint Gigi Hadid, most pedig már azt is tudjuk, hogy a kényelmes, lengeszárú, magas derekú nadrágoknak Angelina Jolie is rajongója.

Fotó: Profimedia

A szürke maszkjában és ebben a tőle szokatlan stílusú, ám rendkívül sikkes összeállításban majdnem felismerhetetlen is maradt a reptéren, talán csak a látványos Celine táska árulkodott róla, hogy bizony, itt egy híresség lehet a maszk mögött.

Fotó: Profimedia

New Yorkban pedig be is vetették magukat a város egyik ikonikus hot-dogozójába, gyerekeivel a Gray's Papayába látogattak el Manhattenben, Jolie pedig a trapéz szabású nadrágot egy hosszú, szürke szövetszoknyára cserélte:

Fotó: Profimedia

A születésnapját pár nappal korábban egy napsárga, roppant csinos ruhában ünnepelte, karján egy ütős Valentino táskával Los Angeles híres Tao éttermében gyerekeivel:

Fotó: Profimedia

Ez is érdekelhet

Toronymagasan ezek a legnépszerűbb babavenevek 2023-ban

Toronymagasan ezek a legnépszerűbb babavenevek 2023-ban

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Ilyen következményekkel járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Ilyen következményekkel járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

PR

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)