Bella Hadid az ott a cicid?

2017. június 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bella Hadidtól már megszokhattuk, hogy a nagyon merész ruhakölteményekben jelenik meg. Láthattunk krisztályruhában, de a meztelenruha fogalma is összefonódott már a nevével.

Ennek tükrében nem is csoda, hogy rengetegen lesik Bella minden lépését, és az évek alatt még modell testvérétől is népszerűbb lett.

Ezt olvastad már? Bella Hadid felvette az év legdögösebb ruháját, hát persze, hogy átlátszó!

Nem ez az első eset tehát, hogy a lány sokat mutat magából. Ma egy igazán merész összeállítást láthatunk tőle. Magas derekú farmert választott hozzá illő szandállal és napszemüveggel, valamint egy arany fülbevalóval egészítette ki a szettet.

Bella Hadid
Fotó: Northfoto

Ha csak ennyit látnánk, valószínűleg elkönyvelnénk magunkban, hogy ma is jól néz ki Bella, de kb. ennyi lenne a reakciónk. Az összeállítás érdekessége azonban csípőtől felfelé kezdődik, hiszen a modell egy krokodilvadászokat megszégyenítő kabátot választott, alatta pedig egy fürdőruha felsőre emlékeztető darabot. Ez a top azonban nem sokat bízott a képzeletünkre, hiszen Bella első lépése után azonnal kikandikált belőle a melle.

Bella Hadid
Fotó: Northfoto

Nem tudjuk, hogy ez a véletlen műve, vagy szándékosan szerette volna ismét felhívni magára a figyelmet, az viszont biztos, hogy egy újabb emlékezetes szettet láthattunk tőle.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom