Cicit villantott a Oscar-jelölés örömére a fiatal színésznő

2020. január 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden évben óriási az izgalom a filmes világban, hogy végül kik kapnak nevezést az Oscar-díjra. A végső nevezettek listája január elején, közepén válik véglegessé.

Florence Pugh
Fotó: Getty Images

Az egész világ figyeli, hogy melyik filmek, produkciók, és filmes szakemberek kezdhetik el vadászni a frakkot, vagy estélyit a nagy napra, amelynek végén akár a felérhetnek karrierjük csúcsára is. Tudjuk, hogy az Oscar-díj óriási dolog, sőt már jelöltnek lenni is kész főnyeremény, hiszen nagyon is megemeli egy-egy színész, művész, szakember ázsióját.

Őszinte szexjelenete miatt ünneplik a 22 éves színésznőt

Őszinte szexjelenete miatt ünneplik a 22 éves színésznőt

A 2020-as jelöltek közül nem egy már jelölések garmadájával büszkélkedhet, sőt igen sokan idén már nem is az első szobrukra hajtanak. A mindössze 24 éves Florence Pugh, akit az Alcott regény új feldolgozásában, a Kisasszonyokban nyújtott alakításáért jelöltek a díjra - majd kiugrott a bőréből a jelölésének hírére. Ha a bőréből nem is, de a ruhából tényleg kiugrott, és egy szolid cicivillantós poszttal mutatta meg, hogy mennyire örül az Oscar-esélynek. A Fehér éjszakákban is emlékezeteset nyújtó Florence Pugh karrierje nagyon meglódult, és ezzel a ledér örömposzttal a lájkok számáról is gondoskodott.

Florence a második képen kezd el örülni igazán:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nyerj páros belépőt az év legmenőbb hazai gálájára, a GLAMOUR Women of the Yearre

Nyerj páros belépőt az év legmenőbb hazai gálájára, a GLAMOUR Women of the Yearre

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)