Jourdan Dunn a tavasz hírnöke

2015. január 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Magunk mögött az óév, előttünk a tavasz! Legalábbis a nagy divatmagazinok máris a napsütéses, virágzó évszakra készülnek.

jourdan dunn
Fotó: VogueUK

Itt van például az angol Vogue februári címlapja, ami még csak nyomokban sem mutat a még igencsak keményen tomboló télre utaló jeleket. A borítón a tavalyi év egyik igazán nagy sikerhurrikánt maga után hagyó topmodellje, Jourdan Dunn szerepel. A mindössze 24 éves brit modellről senki sem gondolná, hogy már anyuka, pedig az angol szépség büszke mamája a már ötéves Riley-nak, aki sajnos sarlósejtes vérszegénységgel született. Egy beteg gyerek és annak börtönben lévő apja mellett, Jourdan Dunn magánéleti nehézségei ellenére is hihetetlen sikereket ért el. Például ő volt az első fekete modell, aki egy évtized után végigvonult 2008-ban a Prada kifutóján. Ugyancsak ő volt az első színesbőrű szépség, aki felkerült a Forbes legjobban kereső modelljeinek listájára 2014-ben. A tavalyi pedig évet még egy szuper sikerrel zárta, Naomi Campbell oldalán szerepelt ugyanis a Burberry 2015-ös tavaszi kampányában. Így csak természetes, hogy ő köszönti a tavaszt az angol divatház hazájának legfontosabb magazinján is. Üde és gyönyörű a Victoria's Secret angyalkája a Vogue borítóján, nem igaz?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)