Mel B exének üzent a díjátadón viselt ruhájával!

2017. augusztus 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mel B idén hagyta, hogy ruhája beszéljen helyette az MTV díjátadóján! Nem mondhatjuk, hogy túl sokat mutatott, azt sem, hogy unalmas volt, az énekesnő ruhája mellett azonban nem lehetett szó nélkül elmenni.

Tény, hogy színeivel, és anyagával is felhívta magára a figyelmet, azonban, ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy Mel idén olyan szemfüles volt, hogy exének üzent ezzel a szettel.

Fotó: Northfoto

A ruhán a "You Will Never Own Me" felirat látható, amivel egyértelműen kifejezi, hogy soha többé nem lesz az övé!

A válás egyébként sem volt egy könnyű folyamat, hiszen Mel bántalmazással is megvádolta exét. Nem tudjuk, miért jó feltépni a sebeket, mindenesetre nagyon frappánsan intézte az üzenet átadását!

Ezt olvastad már? A Spice Girls-csajok akkor és most! Így néznek ma ki Posh-ék!

A vagány szettet egy piros tűsarkúval egészítette ki, így még sikkesebb lett az összhatás! Ha pedig hátat fordított egy óriási szemet láthattunk a fenekén! Ennek jelentését azonban nem biztos, hogy feszegetni szeretnénk.

Fotó: Northfoto

Neked bejön ez a ruha?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom