Rachel McAdams végre elmondta miért várt ennyit a családapítással

2018.november.29.

Rachel McAdams egyike azoknak a hollywoodi sztároknak, akiknek alig lehet tudni valamit a magánéletéről. Azt is, hogy babát vár, a színésznő szülése előtt 6 héttel tudtuk meg.

Rachel McAdams
Fotó: Rexfeatures

Az Oscar-díjra jelölt híresség szépen csendben eltűnt szem elől, ameddig várandós volt, és most is olyan ritkán tűnik fel vörös szőnyeges eseményen, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni. Igaz, hogy a színésznő még áprilisban megszülte kisfiát, de azóta csak két alkalommal mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Rachel McAdams újra a vörös szőnyegen egy ultradögös ruhában

Rachel McAdams újra a vörös szőnyegen egy ultradögös ruhában

Most azonban végre megtörte a csendet, és a The Sunday Times-nak nyilatkozott az anyaságról: "Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem", ami azt számításba véve, hogy randizott Ryan Goslinggal, elég nagy szó.

"Többet szórakozom anyaként, mint korábban bármikor. Minden benne izgalmas, érdekes és inspiráló számomra. Még a nehéz napok is, van bennük valami elragadó", mondta Rachel McAdams.

Végre! Itt az első fotó Rachel McAdams 5 hónapos kisfiáról

Végre! Itt az első fotó Rachel McAdams 5 hónapos kisfiáról

A 40 éves színésznőt korábban már Gosling mellett Josh Lucas-szal, Michael Sheennel, and Taylor Kitsch-csel is szóba hozták, jelenlegi párjával és gyermeke apjával, Jamie Lindennel 2016 áprilisa óta vannak együtt hivatalosan. De akkor miért pont 38 évesen döntött amellett, hogy ideje családod alapítani?

"Azt mondják, hogy az életed többé már nem a tiéd, de volt 39 évem magammal, elegem volt magamból, annyira örültem, hogy végre valaki másra figyelhetek. Sokat vártam vele. De csak így történt. És nem akartam azelőtt belevágni, mielőtt nem jött el az ideje".
McAdams bevallotta, hogy a gyermekvállalással együtt járó sebességváltás is jól esik számára, és esküszik rá, hogy kisfiát meg fogja óvni a nyilvánosságtól annak ellenére, hogy az ő élete nem lesz privát már soha.

Ez is érdekelhet

Lizzo olyan ebben a ruhában mintha Csodaországból lépett volna ki

Lizzo olyan ebben a ruhában mintha Csodaországból lépett volna ki

G-Életstílus

DIY karácsonyi ajándékötletek, amikkel biztosan örömet szerzel!

DIY karácsonyi ajándékötletek, amikkel biztosan örömet szerzel!

G-Szex

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít