A szezon kedvenc ruhájában ropta a táncot Dakota Johnson a filmfesztiválon

2021. szeptember 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az amerikai Telluride filmfesztivál utolsó napját igazán stílusosan zárta Dakota Johnson. Miután Velencében bemutatták Olivia Colmannel közös filmjüket, ami egyben Maggie Gyllenhaal rendezői debütálása is, rögtön Amerikába repültek egy másik szemlén is részt venni a filmmel.

A szezon kedvenc ruhájában ropta a táncot Dakota Johnson a filmfesztiválon
Fotó: Getty Images

Dakota Johnson ezen a fesztiválon már sokkal lazább szerelésben jelent meg, mint amilyeneken Velencében mutatkozott, sőt a második szettje is ugyancsak ilyen lezser volt.

Az utóbbi években a 90-es évek egyik abszolút kedvence, a selyem, spagetti pántos ruha is nagy reneszánszát éli, de úgy tűnik, hogy ez a fazon nem is megy sehova még egy jó ideig, hiszen Dakota Johnson is pont egy ilyet viselt a fesztivál záróeseményén. A színésznő a bronzszínű ruhát hasított bőr dzsekivel és szintén bronzszínű Adidas sportcipővel viselte, a nagy arany fülbevalók pedig remek kiegészítőnek bizonyultak a vagány szetthez.

Fotó: Getty Images

Az éjszakába nyúlóan ropták aztán a záróbuliban, amint ezek a fotók is tanúsítják, úgyhogy még okos döntés is volt a részéről sportcipőt viselni valami kényelmetlenebb magas sarkús megoldás helyett:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bemutatkozik a New Balance 204L, ami új szintre emeli a retro életérzést

Bemutatkozik a New Balance 204L, ami új szintre emeli a retro életérzést

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)