Angelina Jolie a válás óta nem volt ennyire felszabadult

2018. január 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A sztárpár válási drámája túlzás nélkül megrázta az egész világot, de az is pontosan látszott, hogy mindkét fél nagyon megszenvedte a szakítást.

Angelina Jolie
Fotó: Getty Images

Brad Pitt is láthatóan maga alatt volt a még hónapokkal a viharos szakítás után is, Angelina Jolie pedig ha lehetett ezt még hová fokozni, csontsoványra fogyott.

Az egykori álompár azonban nagyon úgy tűnik, hogy kezd túllépni a legnehezebb időszakon. Az utóbbi megjelenései alkalmával már láthattuk, hogy Angelina Jolie is egyre jobb formába lendül, és olykor még mosolyogni is láthattuk, az amúgy sem igazán a felszabadultságáról ismert színésznőt.

Láttad már? 10 kép, ami bizonyítja, hogy Angelina Jolie-nak milyen különleges a kapcsolata a gyerekeivel

Most a Golden Globe gála előestéjén azonban a válás óta talán először igazán felszabadultnak láthattuk a színésznőt. Mint a legtöbben biztosan tudjátok, Angelina Jolie filmje a First They Killed My Father drámáját jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában a rangos filmes díjra.

Angelina Jolie a munkában, és annak elismerésében láthatóan örömet talál:

Fotó: Getty Images

A rendező-színésznő ennek kapcsán vett részt egy panelbeszélgetésen, és szinte végignevette az egész eseményt. A tőle az utóbbi időben teljesen megszokott visszafogottsággal jelent meg, nagyon egyszerű és praktikus darabokat választott. De, ha mosolyog, akkor mindegy is, mit vesz fel, hiszen beragyog bármilyen eseményt.

Láttad már? Ezek voltak Angelina Jolie leggyönyörűbb fotói hosszú ideje

Szokásosan visszafogott ruhában érkezett:

Fotó: Getty Images

Felszabadultan nevetgélt a kollégáival:

Fotó: Getty Images

A Golden Globe legjobb idegennyelvű filmre jelölt rendezők között Angelina Jolie:

Fotó: Getty Images
true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A 3 legfontosabb vitamin, amire minden felnőtt embernek szüksége van

A 3 legfontosabb vitamin, amire minden felnőtt embernek szüksége van

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)