Blake Lively hihetetlen alakkal és szexi ruhában tért vissza a nyilvánosság elé

Blake Lively hihetetlen alakkal és szexi ruhában tért vissza a nyilvánosság elé
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Szoboszlai Dominik felesége édes titkot árult el kislányukról, nem mindennapi fotó kíséretében

Szoboszlai Dominik felesége édes titkot árult el kislányukról, nem mindennapi fotó kíséretében

2021. november 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A várva várt pillanat elérkezett most már hivatalosan is, ettől a héttől kezdve az oltottak és bizonyos esetben az oltatlanok számára is megnyitották az Egyesült Államok légterét, így lehet már tervezni a következő amerikai utazást. Ezt ünnepelte Blake Lively New Yorkban az ikonikus Empire State Building új díszvilágításának a felkapcsolásával.

A színésznő az utóbbi években a Covid-járványtól függetlenül ritkábban mutatkozott a nyilvánosság előtt, az idei Met gálát is kihagyta legnagyobb szomorúságunkra. Teljesen érthető az "eltűnése", hiszen harmadik, férjével, Ryan Reynolds-cal közös kislánya, Betty 2 éve született meg.

Időközben Lively egy saját vállalkozásba is belekezdett a többi egyéb elfoglaltsága mellett, és férjéhez hasonlóan ő is belépett az italbizniszbe, saját szénsavas tonikot dobott piacra Betty Buzz néven. Ennek az elindulását is ünnepelték New Yorkban, ahol az Empire State Building díszvilágításának felgyújtására Betty Buzz italokkal koccintottak a vendégek, Blake Lively pedig hozzá egy fantasztikus Georges Chakra ruhát viselt Manolo Blahnik cipővel.

Fotó: Getty Images

Elképesztően motiváló, hogy három gyerek után is mennyire fantasztikus az alakja, persze nem magától vagy csak a jó géneknek köszönhetően, Blake Lively meg is dolgozott minden egyes szülése után keményen azért, hogy visszanyerje versenysúlyát és a terhesség előtti alakját. Az eredmény magáért beszél!

Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pokoli viszketés és piros foltok a tiszta ruhától? Egy mindennapos mosási hiba, amit szinte mindenki elkövet (x)

Pokoli viszketés és piros foltok a tiszta ruhától? Egy mindennapos mosási hiba, amit szinte mindenki elkövet (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)