Dakota Johnson újabb 10-pontos utcai szettben

2018. május 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kissé felkavarta a sajtót, amikor Dakota Johnsont, aki ugyebár hivatalosan a Coldplay énekesének, Chris Martinnak a barátnője, egy ismeretlen fiúval kapták lencsevégre, amint épp csókot adtak egymásnak. Nos, azóta sem derült ki több erről az esetről és nyugodtan lezárhatjuk az ügyet azzal, hogy csak baráti szájra puszi volt.

Dakota Johnson
Fotó: Rexfeatures

Mindenesetre az utóbbi időben nem fotózták le Johnsont és Martint együtt, de persze ennek is ezeregy magyarázata lehet. Az Ötven árnyalat-filmek sztárja a napokban egy újabb szuper utcai szettet mutatott be Los Angelesben, amikor elfutott a kedvenc egészséges kávézójába egy kis koffeinért.

Dakota Johnson felvette a legszebb színű nyári ruhát

Dakota Johnson felvette a legszebb színű nyári ruhát

Dakota egy térdig érő, kényelmes, fekete pamutszoknyát viselt bézs hasvillantós pulcsival és az elengedhetetlen Gucci sportcipővel. A haját könnyedén félig feltűzte, a szemét pedig nagy napszemüveg mögé rejtette, de még így is kedvesen mosolygott az őt fotózó paparazzinak.

Dakota Johnson Los Angeles
Fotó: Rexfeatures

Guccival vagy anélkül, ez a szett szuper hétvégére vagy akár egy laza városi sétához a nap bármelyik szakában, bátran kombináld te is a stílusokat, és légy laza.

Dakota Johnson street style
Fotó: Rexfeatures
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Sydney Sweeney aprócska bikiniben nyitotta meg a nyarat

Sydney Sweeney aprócska bikiniben nyitotta meg a nyarat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Ha ezt a lépést beiktatod a szájápolási rutinodba, garantáltan egészségesebbek lesznek a fogaid (x)

Ha ezt a lépést beiktatod a szájápolási rutinodba, garantáltan egészségesebbek lesznek a fogaid (x)

Mennyire szórod a pénzt? Töltsd ki tesztünket és derítsd ki! (x)

Mennyire szórod a pénzt? Töltsd ki tesztünket és derítsd ki! (x)

Ezzel az otthoni kezeléssel elképesztő változást érhetsz el, ha dúsabb hajat szeretnél (x)

Ezzel az otthoni kezeléssel elképesztő változást érhetsz el, ha dúsabb hajat szeretnél (x)