Emma Stone annyira bájos, pedig a ruhája megint nem nagy szám

2017. november 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időben kicsit aggódtunk, hogy Emma Stone és Jennifer Lawrence korábbi felhőtlen barátnői kapcsolatában valami zavar lehetett, hiszen emlékezhetünk rá, hogy nem olyan rég a Kaliforniai álom színésznője nem fogadta egy hivatalos eseményen JLaw ölelését.

Emma Stone
Fotó: Getty Images

Persze felesleges lenne egy ilyen félreérthető mozdulatba bármit is belemagyarázni, de azért nem tudtuk mire vélni a dolgot. Úgy tűnik, teljesen feleslegesen aggódtunk, hiszen a két sztár most újra egy vörös szőnyeges eseményen jelent meg, ahol nem maradhatott el a szokásos mókázásuk. Jennifer Lawrence felszaladt Emma Stone után a vörös szőnyegre, hogy néhány közös kép készüljön róluk.

Jennifer Lawrence és Emma Stone
Fotó: Getty Images

Emma szokás szerint nagyon cuki volt, de a korábbi vörös szőnyeges istennő mostanában hanyatló formájára volt bizonyíték ez a szettje is, mert bár a Louis Vuitton nővérruhának beillő darabja nem volt egyértelműen melléfogás, de az biztos, hogy a most szőke hajú színésznőnek nem ezek a nagyon világos színek állnak most a legjobban.

Jennifer Lawrence egy Louis Vuitton ruhában
Fotó: Getty Images
Jennifer Lawrence és Emma Stone a vörös szőnyegen bolondoznak
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)