Reese Witherspoon barnán annyira szexi!

2019. május 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az abszolút szőke, a szőkék szőkéje, a Doktor Szöszi, azaz Reese Witherspoon neve gyakorlatilag egybeforrt a szőke hajszínével. Máshogy el sem tudjuk képzelni. A színésznő valóban szinte soha nem is változtatott egy filmszerep vagy csak hóbort kedvéért hajának színén, éppen ezért teljességgel lehetetlen elképzelni másképp.

Reese Witherspoon
Fotó: Rexfeatures

Amikor a 2005-ös, később Oscar-díjjal jutalmazott szerepét játszotta A nyughatatlanban, akkor June Carter megformálásáért barnára váltott, és ezzel itt vége is a sornak. Most azonban egy olyan sorozatot forgat, amiben ismét barna lesz csupán azzal a kivétellel, hogy most nem festették meg a haját, hanem parókát visel. Erre már csak abból is lehet következtetni, hogy Instagramján, ahol igencsak aktív, minden egyes fotóján még szőke.

Nem, az nem Reese Witherspoon húga, hanem a lánya!

Nem, az nem Reese Witherspoon húga, hanem a lánya!

Már tavaly láthattuk az első fotókat róla és teljesen ledöbbentünk, hogy mennyire más így Witherspoon. Most a Morning Show forgatásán kapták ismét lencsevégre, és alig hiszünk a szemünknek, hogy ez tényleg ő az.

Reese Witherspoon barna haj
Fotó: Northfoto

A sorozatban Jennifer Aniston is játszik:

Reese Witherspoon Jennifer Aniston
Fotó: Rexfeatures

Viszont el kell ismerni, ez a világosbarna árnyalat is eszméletlenül jól áll neki, és cseppet sem lepődnénk meg, ha úgy döntene, hogy hosszútávon is a barna mellett marad. De szinte holt biztos, hogy erre nem fog sor kerülni, hiszen Reese Witherspoon a született tökéletes szőke!

Reese Witherspoon barna
Fotó: Northfoto
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)