Scarlett Johansson három hónappal kisfia születése után visszatért a vörös szőnyegre

2021. november 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időben Scarlett Johansson kissé visszavonult a nyilvánosság elől. Hiába játszotta a Fekete Özvegyet a róla szóló nagysikerű Marvel filmben, a vörös szőnyegen nem igazán lehetett látni, ha díjat is kapott vagy műsorban szerepelt, azt is online tette, mint személyesen. Ennek természetesen az egyik oka a járvány, a másik viszont, hogy férjével alig pár hónapja született meg közös gyermekük.

Scarlett Johansson három hónappal kisfia születése után visszatért a vörös szőnyegre
Fotó: Getty Images

Scarlett Johansson és Colin Jost közös kisfia, Cosmo három hónappal ezelőtt született meg, a friss szülők pedig azóta először mutatkoztak együtt a vörös szőnyegen, ugyanis Johansson egy rangos filmes díjat vehetett át a napokban.

Fotó: Getty Images

A közös kiruccanás igazán vidámra sikeredett, Johansson és Jost csupa mosoly voltak a vörös szőnyegen, a színésznőről pedig senki nem tudná megmondani, hogy 3 hónappal korábban szült.

Fotó: Getty Images

Az eseményre egy szexi, csillogó korszettes, fehér nadrágos Versace szettbe öltözött, azonban a fehér blézer érdekessége a hátában rejlett, vagyis annak hiányában. Scarlett Johansson háttetoválását így pedig egész jól szemügyre lehetett venni.

Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)