Tenki Réka

2013. január 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Nemzeti Színház új üdvöskéje fiatal kora ellenére – Réka huszonhat éves – már több jelentős színpadi és filmes szerepet is a háta mögött tudhat. Első jelentős alakítását a debreceni Csokonai Színház Romeo és Júliájában nyújtotta, mindössze tizenhét éves korában – itt Júlia karaktere mellett több szerepet is alakított. A Színház – és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában végzett színésznő már gyakorlati idejét a Katona József Színházban töltötte, ahová aztán diploma után azonnal szerződtették.

Olyan darabokban nyújtott itt kiemelkedő alakításokat, mint a Mesél a bécsi erdő vagy Gorkij Barbárokjának színpadi adaptációja. Emellett Rékát olyan sikeres magyar filmekben is láthattuk, mint a Nyomozó és a Poligamy, a 2012/2013-as szezontól pedig immáron a Nemzeti Színház tagjaként olyan darabokban remekel, mint az Angyalok Amerikában, az ember tragédiája (Éva szerepében), hamarosan pedig Csehov Sirályában és a Mephistóban láthatjuk. Réka a 2008/2009-es évadban nyújtott alakításai alapján megkapta a Színikritikusok díját mint legígéretesebb pályakezdő, 2009-ben a Fidelio Est a legjobb 30 év alatti színésznőnek választotta, 2010-ben pedig Junior Príma díjat kapott.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom