A legsármosabb férfi kategória: Nagy Sándor

2011. december 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

<ŁŁŁ/>ŁŁŁA Madách Színház színművésze: 1980. augusztus 18-án született, Kisvárdán.

Már a gimnáziumi évek alatt kiderült, hogy a színészettel akar foglalkozni. A középiskola után Toldy Mária Musical Stúdiójában folyatta tanulmányait, majd elvégezte a Színház és Filmművészeti Egyetem musical szakát.

Jelenleg is, a Madách Színház tagja, ahol első szerepét a Nyomorultak című musicalben játszotta. Tehetségét 2009-ben pedig Soós Imre díjjal jutalmazták. Főbb szerepei: Az Operaház fantomja, Producerek, József és a színes szélesvásznú álomkabát, Jézus Krisztus Szupersztár, Ördöglakat, hogy a sok közül párat említsünk. A színészet mellett korábban az Adagio együttes egyik oszlopos tagja volt.

A sármos színész most szólóban folytatja karrierjét, Vigyázz rám című dalához készült klipje a hazai zenecsatornák egyik kedvence volt. Hamarosan a Madách Színház Én, József Attila című darabjának címszerepében láthatjátok viszont.

Honlap: _blank>www.nagysandor.com

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tragikus szerelem és árulás húzódik a világ leghíresebb erotikus szobrának hátterében

glamour plusz ikon Tragikus szerelem és árulás húzódik a világ leghíresebb erotikus szobrának hátterében

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)