A GAP a fenntarthatóság mellett döntött, 5 milliárd ember ivóvizét őrzik meg

2018. március 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fontos lépésre szánta el magát a GAP vezetősége: korunk egyik legnépszerűbb ruhamárkája úgy döntött, 10 milliárd liter vizet gyűjtenek fel és őriznek meg 2020-ig. Ez különösen fontos egy olyan cég esetében, amely rengeteg farmerkollekciót gyárt, hiszen köztudottan hatalmas mennyiségű vízre van szükség a farmer előállításához. A GAP számításai szerint 10 milliárd liter víz körülbelül 5 milliárd ember napi folyadékbevitel szükségleteit fedezi.

A GAP hivatalos közleményében kifejtette, hogy innovációikat nem csak divatos kollekciók gyártására szeretnék felhasználni, de egyben arra szeretnék motiválni vásárlóikat, hogy helyezzék szem elé a fenntarthatóság szempontját. A GAP ruháit viselve mostantól biztosak lehetünk benne, hogy szettjeinkkel a globális vízhiány megoldását támogatjuk.

"Úgy gondoljuk, hogy a tiszta ivóvízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, így mindent megteszünk, hogy a gyártási folyamataink is biztonságosak legyenek az emberek és a társadalom számára. Ez nem csupán az emberek és a bolygó miatt fontos, hanem a gazdasági növekedéshez is elengedhetetlen" - fejtette ki a márka szóvívője

Láttad már? Folytatódik a fenntarthatóság iránti elkötelezettség a Mango új kollekciójában is

A GAP döntése nem csupán átmeneti projekt, ugyanis hosszútávon is szeretnék átalakítani a márka gyártási folyamatait. Bíznak benne, hogy ezzel a lépéssel más brandeket is motiválhatnak a változtatásra, hiszen amellett, hogy szinte minden iparágban szükség van vízre, egy kis figyelmességgel már napi szinten is rengeteget tehetünk a környezetünkért.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom