A H&M új vendégtervezője: Alexander Wang

Alexander Wang
Fotó: h&m

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2014. április 14.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig fokozott figyelemmel kísérjük, hogy a H&M milyen sztártervezőkkel lep meg minket.

Eddig még soha nem panaszkodhattunk a felhozatalra, a vásárlók egyértelműen jelezték, hogy az olyan nevek, mint a Versace, Matthew Williamson, vagy éppen a Marni vendégkollekcióit egyszerűen elkapkodták az üzletekből. Idén novemberben sem számíthatunk másra, hiszen újabb nagyágyú kreációi érkeznek a svéd márka üzleteibe. Ezúttal a fiatal generáció egyik legígéretesebb tehetsége, Alexander Wang kápráztatja el a vásárlókat.

Alexander Wang mesterien keveri kollekcióiban a maszkulin és a feminim elemeket, előremutató kreációiban a nagyvárosi sportos lazaság és a hamisítatlan klasszikus sikk találkozik egymással. Mi izgatottan várjuk, mi sül ki a H&M-es közösködésből, főleg azután, hogy a tervező azt nyilatkozta "borzasztóan izgalmas és szórkoztató együtt dolgozni a márkával. Nagyon nyitottak és nem félnek feszegetni a határokat". Ezek után különleges kollekcióra van kilátás.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)