A plus size mégsem menő?

A plus size mégsem menő?
Fotó: Instagram

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2015. április 15.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mind a nyomtatott, mind az online GLAMOUR-ban évek óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a plus size, vagyis a nem hagyományos értelemben vett modellméretű – értsd nem XXS-es ruhát viselő – fotómodelleket, manökeneket is bemutassuk, sőt, ünnepeljük a tényt, hogy a kétezres évek elején még a soványság trendet éltető divatházak is egyre gyakrabban adják kreációikat a kerekdedebb modellekre. Néhány modellnek azonban elege lett a megkülönböztetésből, és úgy érzik, maga a plus size szó is stigmatizál, hiszen azt hangsúlyozza, hogy valaki eltér a klasszikus érelemben vett modellek méreteitől, vagyis az úgynevezett normától. Sok kerekded modell pedig úgy véli, ők semmiben sem térnek el a normától, mert hogy nincs is semmilyen norma, csak modellek vannak, akik, akárcsak az irodai alkalmazottak, varrónők vagy ügyvédek, különböző méretekkel rendelkeznek, és mindegyik lehet épp olyan csinos, mint a másik.

Az interneten futótűzként végigszáguldó kampány kezdeményezője az ausztrál modell, Stefania Ferrario volt, aki egy Instagramra posztolt félmeztelen képpel demonstrálta, hogy ő maga is teljes értékű modell, nincs szüksége a feleslegesen beskatulyázó plus size jelzőre. A #droptheplus, vagyis "hagyd el a plus jelzőt" címke már nagyon népszerű a Twitteren és az Instagramon, legutóbb a világ egyik legnagyobb modellügynöksége, a Models 1 is csatlakozott a kampányhoz.

Természetesen mi sosem bántó értelemben használtuk a plus size jelzőt, és szinte sosem mulasztottuk el kikacsintva megjegyezni, hogy ami a modelleknél plus size, az más szakmabeli nőknél az átlagos testalkat. Azt pedig végképp nem támogatjuk, hogy a kamaszok az esetenként egészségtelenül sovány manökeneket tartsák ideáljuknak. A legfontosabb az, hogy mind a ruhagyártó cégek, mind a magazinok és modellügynökségek fölismerjék azt, hogy nem csak XS, S és M méretű nők léteznek, és hogy sokkal színesebb lenne a világ – és kevésbé stresszesek a nők -, ha minden méret éppolyan elfogadott lenne, mint a másik. Ha idáig eljutunk, akkor tényleg semmi szükség megkülönböztető jelzésekre sem a ruhaosztályokon, sem a modellszakmában.

De vajon tartunk már itt? Te mit gondolsz, tényleg bántó a plus size, vagy inkább fölhívja a figyelmet arra, hogy minden méret nyerő?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)