A szezon legforróbb kiegészítője: a kendő!

2018. július 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A selyemkendő egyfajta mostohagyerek a kiegészítők között, igazán kevés figyelem övezi, pedig meglehetősen hasznos és mutatós darab. Sokan inkább öregasszonyosnak titulálják, pedig gondoljunk csak a legnagyobb dívákra, mint Sophia Loren vagy Audrey Hepburn, akik már fiatalon is kendőt kötöttek a fejükre és így száguldoztak a Vespa hátsó ülésén.

Tavaly nyáron tört meg a jég, amikor a Céline, a Balenciaga és az Acne kifutóján is láthattunk kendős modelleket. Azóta már több világmárka, például a Gucci, a Versace és a Vetements is bővítette repertoárját ezzel a csinos kiegészítővel, sőt a H&M dizájnerkollekcióiban is rendszerint találni csinos darabokat.

Az új trend a melltartót a ruhádon kívül hordani

Az új trend a melltartót a ruhádon kívül hordani

De ha nem akarod "nénisen" megkötni, akkor hogyan viseld? Meglestünk néhány népszerű divatbloggert, akik remek inspirációként szolgálnak arra, miként is dobd fel egy selyemkendővel a napi szettedet.

1. Csomózd!

Igazán friss és fiatalos mód a kendő viselésére, ha egy laza kontyba csomózod bele. Öltözz hozzá egyszerű farmer-pólós szettbe, és ultra sikkes lesz a megjelenésed!

2. Turbán

A régi klasszikus, 50-es évekbeli filmekben sokszor láthatod, hogy a hősnők turbánt biggyesztenek a fejükre. Ehhez a stílushoz kell némi elszántság, de ha eltalálod a megfelelő szettet hozzá, a turbán elképesztően mutatós lehet. Legjobb, ha fürdőruhával viseled és óriási fülbevalót passzintasz hozzá.

Ezek lesznek a legmenőbb trendek idén a fesztiválokon

Ezek lesznek a legmenőbb trendek idén a fesztiválokon

3. Vastag pánt

Picit turbán, picit hajpánt, ez a módi a 70-es éveket idézi, és igazán csajos hatást kelt. Egyszerűbb, ha vékony, sálszerű kendőt vásárolunk a hagyományos négyzetalakú helyett, mert sokkal könnyebb megkötni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom