A tökéletes megoldás: Alexander Wang után újabb sztárkedvenc a divatháznál

Demna Gvasalia
Fotó: Vogue

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2015. október 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Alig melegítette be a fiatal generáció legmenőbb titánja, Alexander Wang a nagy múltú spanyol divatház, a Balenciaga vezető tervezői székét, máris lelépett.

Wang túl sikeres volt már a saját márkájával is ahhoz, hogy sokáig megossza figyelmét, így a gyors távozása várható volt. Nem volt könnyű helyzetben a Balenciaga céget birtokló vállalat, hiszen olyan biztos megoldást kellett találniuk, akivel nem járnak úgy, mint Wanggel. Megszületett a döntés és már biztos, hogy tajvani származású dizájner helyét Demna Gvasalia veszi át. A nagyközönség előtt ugyan kevésbé ismert a dizájner neve, pedig igazi zseninek tartják, és már most sokan azt mondják, hogy fennáll a veszélye, hogy Wanghez hasonlóan ő is trambulinnak használja majd a Balenciagát. Lássuk a 10 legfontosabb dolgot, amit érdemes tudni róla:

1. Demna Gvasalia 34 éves grúz származású divattervező.
2. A híres antwerpeni belga királyi akadémián tanult, ahonnan számos híres divattervező került ki.
3.Gvasalia először Martin Margiela mellett dolgozott, a különc és rejtőzködő divattervező egyik utolsó tanítványának tartják a grúz dizájnert, akit Margiela szellemi örökösének is neveznek.
4. Dolgozott a Louis Vuitton divatháznak még Marc Jacobs idején, a márka jelenlegi kreatív igazgatója, Nicholas Ghesquiére éppen a Balenciagától érkezett a LV-hez.
5. A három éve létrejött Vetements márka alapítója, és egyike a hét tervezőből álló kreatív kollektívának.
6. A Vetements óriási siker, rövid fennállása óta máris gyorsan terjeszkedik, a nagyvárosi utcai divatból merítenek ihletet, jellemző darabjaik a túlméretezett pulóverek, kabátok.
7. A Vetements Kanye West egyik kedvenc márkája, de felbukkant már a márka Rihanna klipjében. A barbadosi énekesnő is rajong párizsi székhelyű divatcégért.
8. Demna Gvasalia számára fontosak a gyökerei, márkájának kampányaihoz, lookbookjaihoz szívesen választ olyan modelleket, fotósokat, kreatív csapatot, akik posztszovjet államokból, az egykori Vasfüggönyön túlról származtak Párizsba.
9. A dizájner testvére, Guram is a divatvilágban dolgozik, ő a Vetements vezető kommunikációs igazgatója.
10. Gvasalia a Balenciaga vezető tervezőjeként is folytatja a munkát az általa alapított márkánál.








Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)