Ez az a minta, amit még mindig imádunk! 2021-ben is

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2021. március 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A batikolt mintának már több kiemelkedő momentuma is volt élete során: emlékezzünk csak a hatvanas évek hippijeire a Woodstock fesztiválon, vagy a kilencvenes évek tini mozijaira.

Mindezek mellett időtlen idők óta első rangú barátunk, ha berobban a strandszezon, vagy éppen olyan szerencsések vagyunk, hogy egy trópusi útra pakoljuk a bőröndünket.

A vízpart és a forró homok szezonjára még egy kicsit várnunk kell, nekünk. A batikolt minta azonban nem várt, és a pandémiával együtt robbant be tavaly, hogy megkezdje újabb kis életét, olyannyira, hogy úgy tűnik, az idei szezonra még lehorgonyzott, és marad is velünk, hogy felüdítse a tavaszunk, sőt a nyarunk is.

Dior 2021 tavasz

Üdítő batikolt szettek vonultak fel a 2021-es tavasz-nyári kifutókon, megannyi stílusban, ami azt jelenti, igencsak kacsintgat a trend a csinos utcai viseletek felé. Ám úgy tűnik, még mindig csak a home office outfitek nyergében érezheti magát.

Sportmax 2021 tavasz

Biztos, ami biztos, a laza darabok mellett, mi már elkezdünk álmodozni arról is, milyen lenne bemenni az irodába egy batikolt kosztümben, vagy koktélozni péntek este egy mini ruhában.

Egy a lényeg, és az a legfontosabb: ezek a darabok garantáltan mosolyt csalnak az arcunkra!

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)