Eva Longoria királynőként ragyogott, Heidi Klum óriási virágnak öltözött a 2025-ös cannes-i filmfesztiválon

Eva Longoria káprázatos ruhakölteményben pózolt a kameráknak
Eva Longoria álomszép ruhában vonult végig a vörös szőnyegen
Fotó: Karwai Tang/Getty Images

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2025. május 14.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kezdetét vette a 2025-ös cannes-i filmfesztivál, ami nemcsak a legkiemelkedőbb filmekről, hanem a lélegzetelállító ruhakölteményekről is szól. Az esemény vörös szőnyegét már az első nap nap ellepték az A-listás sztárok, akik idén sem okoztak csalódást: káprázatosan szép kreációkban pózoltak a kameráknak.

A cannes-i filmfesztivál idén már azelőtt felborzolta a kedélyeket, hogy elkezdődött volna: a szervezők bejelentették, hogy szigorítanak a dress code-on, ezzel a húzásukkal pedig gyakorlatilag kitiltották a pucérruhákat a vörös szőnyegről. A fesztivál hivatalos irányelvei szerint a meztelenség minden formája tilos, legyen szó áttetsző kreációkról vagy provokatív szabásokról.

A korlátozás hatására pedig talán a szokásosnál is jobban várták a divatrajongók, hogy melyik híresség milyen ruhakölteményben tűnik majd fel az eseményen, hiszen az utóbbi időben a meztelenruhák gyakorlatilag minden vörös szőnyeges eseményt leuraltak. Galériánkban megnézheted, milyen szettekben tündököltek a sztárok a filmfesztivál első napján!

true
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)