Csütörtök esti elegancia

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. január 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kovács Ágnes a Moholy-Nagy Egyetem hallgatójaként alapította meg márkáját válaszolva a táskái iránt már ekkor megmutatkozó érdeklődésre. Munkáit azóta több elismerés is érte itthon, 2013-ban a legjobb fiatal kiegészítőtervező díját nyerte el, majd 2015-ben elnyerte a Kozma Lajos ösztöndíjat. Ágnes bőr iránti szenvedélye otthonról ered, a Bácsborsódról, Moholy-Nagy László szülőfalujából származó tervező családjában több generáció foglalkozott bőrművességgel. Ez az örökség máig meghatározza tervezői személetét.

Ezen a héten Ági gardróbjába kukkanthatunk be, kövesd a bejegyzéseit.

Ma estére elegánsabb ruhára esett a választásom, kiállításmegnyitóra megyek, majd találkozom néhány barátommal is. A letisztult fekete ruhához kontrasztként a világos bézs clutchot társítottam, szerintem nagyon jól érvényesülnek egymás mellett. Ezt a táskámat azért is nagyon szeretem, mert sokoldalú; egy pillanat alatt kis válltáskává alakíthatom a hozzátartozó pánt felcsatolásával.

AGNESKOVACS PONS clutch és karkötő
Marks and Spancer ruha
Geox cipő
Bering óra
Calvin Klein gyűrűk



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)