Díjeső a Baci Lingerie-nek

2012. február 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Baci Lingerie, amelyet világszerte a megfizethető luxus fehérneműmárkájaként emlegetnek, az elmúlt napokban egyszerre két kontinensen is a figyelem középpontjába került.

A Los Angeles-i XBIZ üzleti magazin és vállalati portál évről évre díjazza a szórakoztatóipar és kiskereskedelem üzleti kiválóságait és kimagasló eredményeit. Idén – immár az egymást követő második évben - a Baci Lingerie kilenc másik fehérneműmárkát maga mögé utasítva vihette haza az " Év fehérneműje" elismerést. Ezen kívül az "Év legizgalmasabb kiegészítője" címet is elnyerte műszempilla-kollekciójával.

Rendkívül büszkék vagyunk nemcsak a jelölésre, hanem arra is, hogy immár másodszor ítélték nekünk az Év fehérneműje díjat kommentálta Robert Rosen, a Baci Lingerie vezérigazgatója. A Baci Lingerie már 2013 felé tekint, hiszen rövidesen újabb kollekciókkal kápráztatjuk el a világot.

És miközben Los Angelesben éppen nemzetközi elismerésekkel díjazták a Baci Lingerie-t, addig a márka a földgolyó másik pontján, a divat fővárosában, Párizsban a nemzetközi divathét alkalmával megrendezett Salon International de la Lingerie fehérnemű kiállításon vonzotta magára a kilátogató nagyérdemű figyelmét, és mutatta be az Újvilágban éppen díjakat besöprő kollekcióját.

Magyarországon Budapesten az Aréna Plazában, vidéken pedig az Árkád Győrben illetve webáruházban vásárolhatók meg a szexi fehérneműk.

Közeledik a Valentin-nap...gondoltál már arra, hogy nem ártana beszerezni egy szexi fehérneműt február 14-ére? Kattints az elábbi galériára, nézd meg képeken a szebbnél szebb fehérneműcsodákat, majd irány a bolt!

Kapcsolódó:

Itthon is kapható az év fehérneműje!
Baci Lingerie: Már webshopból is rendelhetsz

Díjeső a Baci Lingerie-nek

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom