Nos, orvosomnál kiderült, hogy elég keményen elragadott a gyógyszerfüggőség. Az előírtnál jóval több gyógyszert szedtem, hogy elnyomjam a fájdalmam. Ettől természetesen eltompultam, esetenként olyan mélyen aludtam, hogy a párom képtelen volt felébreszteni. Mindezt azért, hogy ne érezzem a gyötrelmet, lelkem ürességét, az evés és hányás utáni vágyat. Rengeteget sírtam, szinte megmagyarázhatatlan okok miatt, hiszen boldog párkapcsolatban élek, minden adott lenne egy mosolygós élethez.
Ezeket láttad már?
Ezekkel a tünetekkel érkeztem egykori kezelőorvosomhoz. Hihetetlen kétségbeesettség fogta el, majd közölte; az osztályon továbbra is van hely számomra. Erősnek kellett lennem, mert annak ellenére, hogy tudom, segítségre van szükségem, nem szeretnék távol lenni a szerelmemtől sem, így fogakat összeszorítva visszautasítottam a befekvés lehetőségét, és más alternatíva után kutattunk. Mostantól ismét több gyógyszert kell szedjek, és pontosan betartani az utasításokat. Diétám továbbra is tartom, a napokban talán némi motiváció is megjelent bennem.
Mindezek alapján az étkezési zavar nem múlik csak úgy el, akár egy fejfájás. Rengeteg küzdelmet, kitartast igényel, és soha nem szabad visszanézni. Én mindig édesanyám arcára gondolok, mikor elhagytam az országot... Az az arc mindent elmondott; végig kell csinálnom. Ő könnyeivel küszködve csak annyit mondott, "kérlek soha ne térj le az útról".
