Gyógyszerfüggőség fenyegeti a modellt

Ez is érdekelhet

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

2014. október 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nos, orvosomnál kiderült, hogy elég keményen elragadott a gyógyszerfüggőség. Az előírtnál jóval több gyógyszert szedtem, hogy elnyomjam a fájdalmam. Ettől természetesen eltompultam, esetenként olyan mélyen aludtam, hogy a párom képtelen volt felébreszteni. Mindezt azért, hogy ne érezzem a gyötrelmet, lelkem ürességét, az evés és hányás utáni vágyat. Rengeteget sírtam, szinte megmagyarázhatatlan okok miatt, hiszen boldog párkapcsolatban élek, minden adott lenne egy mosolygós élethez.

Ezekkel a tünetekkel érkeztem egykori kezelőorvosomhoz. Hihetetlen kétségbeesettség fogta el, majd közölte; az osztályon továbbra is van hely számomra. Erősnek kellett lennem, mert annak ellenére, hogy tudom, segítségre van szükségem, nem szeretnék távol lenni a szerelmemtől sem, így fogakat összeszorítva visszautasítottam a befekvés lehetőségét, és más alternatíva után kutattunk. Mostantól ismét több gyógyszert kell szedjek, és pontosan betartani az utasításokat. Diétám továbbra is tartom, a napokban talán némi motiváció is megjelent bennem.

Mindezek alapján az étkezési zavar nem múlik csak úgy el, akár egy fejfájás. Rengeteg küzdelmet, kitartast igényel, és soha nem szabad visszanézni. Én mindig édesanyám arcára gondolok, mikor elhagytam az országot... Az az arc mindent elmondott; végig kell csinálnom. Ő könnyeivel küszködve csak annyit mondott, "kérlek soha ne térj le az útról".

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)