Kylie Jenner Timothée Chalamet nélkül, pucérruhában érkezett a Met-gálára

2025. május 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Két éve alkot egy párt Kylie Jenner és Timothée Chalamet, és már túl vannak közös egy Oscar-gálán és két Golden Globe-on is, de az első közös vörös szőnyeges megjelenésükre úgy tűnik, még várnunk kell. Kylie Jenner ugyanis egyedül érkezett a 2025-ös Met-gálára.

NYITO Kylie Jenner az idei Met-gálán fekete-szürke fűzőruhát viselt áttetsző felsőrésszel, amelyben tökéletesen illett az idei „Superfine: Tailoring Black Style” témához
Kylie Jenner az idei Met-gálán fekete-szürke fűzőruhát viselt áttetsző felsőrésszel, amelyben tökéletesen illett az idei „Superfine: Tailoring Black Style” témához
Fotó: Getty Images

Kylie Jenner és Timothée Chalamet ennél nem is lehetne boldogabb, ezt az örömöt azonban a jelek szerint nem feltétlenül a vörös szőnyegen szeretnék megélni. Akik azt gondolták, a páros az idei Met-gálán sétál együtt először kéz a kézben a vörös szőnyegen, annak csalódnia kellett, még akkor is, ha logikailag simán levezethető művelet lett volna.

A beauty mogul Jenner nagyon figyel rá, hogy még csak véletlenül se "oldalbordaként", esetleg plusz egy főként emlegessék, ezért a Timothée Chalamet szempontjából szakmaibb eseményekre elment ugyan és mellette is volt, a vörös szőnyegen viszont nem pózoltak együtt.

true

A Met-gála, ami már sokkal inkább Jenner terepe, stratégiailag megfelelő választás lett volna egy ilyen típusú premierre, de úgy tűnik, a pár nem gondolja túl ezt a reprezentáció dolgot, és senkinek nem akar bizonyítani (Chalamet egészen pontosan tévét nézett a Met-gála ideje alatt, vélhetően jóval kényelmesebb ruhában, mint amiben a gálára érkezett volna, de nyugodjon meg mindenki, 2021-ből neki is megvan a maga személyes és hamisíthatatlan Met-élménye.)

Pamela Anderson brutálisan rövid hajjal érkezett a Met-gálára, és nem is akárki ez a sármos fiatal férfi mellette

Kylie Jenner, a született stílusikon

Jenner egyébként az utolsók között érkezett és sétált végig a múzeum ikonikus lépcsőjén, miközben Maximilian Davis, a Ferragamo tervezőjének halszálkamintás, pántnélküli, sejtelmesen áttetsző ruháját viselte. A megjelenés, bár több ponton illeszkedett az idei év témájához, egyáltalán nem akart lemondani a femme fatale jellegről sem, ami határozottan tetten érhető többek között a combközépig érő hasítéknál.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)