Timothée Chalamet és Kylie Jenner szerelme beragyogta az Oscar-gálát: minden érintésüktől és csókjuktól izzott a levegő

2025. március 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hiába reméltük, hogy a 2025-ös Oscar-gála lesz a nagy pillanat és egyben a tökéletes helyszín, melynek vörös szőnyegén párként debütál majd Timothée Chalamet és Kylie Jenner, úgy tűnik, továbbra is folytatják elegáns hagyományukat: Chalamet a kamerák előtt ragyog, Jenner pedig, nem ellopva a show-t, valamivel később helyet foglal a színész mellett.

Chalamet úgy döntött, hogy Kylie Jenner nélkül pózol ezen az estén is a vörös szőnyegen, ahogy az a díjszezonban már hagyomány volt a párnál
Chalamet úgy döntött, hogy Kylie Jenner nélkül pózol ezen az estén is a vörös szőnyegen, ahogy az a díjszezonban már hagyomány volt a párnál
Fotó: Getty Images

Timothée Chalamet és Kylie Jenner köszönik, nagyon boldogok együtt, és ehhez továbbra sem kellenek Insta-posztok, ahogy az sem, hogy összeolvadjanak a vörös szőnyegen. Kylie Jenner a 2024-es Golden Globe óta rendületlenül támogatja párját a különböző filmes díjátadókon, és ahol csak feltűnnek, ott vágni lehet a kémiát a levegőben.

Nagy pillanat ez Timothée Chalamet életében, hiszen a Sehol se otthon című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscarra jelölték. Ami, annak ellenére, hogy szemtelenül fiatal (29 éves), nem az első Oscar-jelölése. 2018-ban már izgulhatott a nomináltak között, ekkor robbant be ugyanis az azóta is legendás Szólíts a neveden című Luca Guadagnino filmfeldolgozással, abban az évben azonban Gary Oldman vihette haza az aranyszobrocskát.


Galéria

2025.03.03.

Aranyba öltözve!

Chalamet ezúttal egy sárga Givenchy öltönyben pompázott a vörös szőnyegen (micsoda Oscar-mágnes szett!), majd foglalt helyet a nézőtéren, egyenesen párja, Kylie Jenner mellett. Ha valaki még mindig kételkedik abban, mennyire ütős kis duót is kaptunk általuk, az merüljön el kedves gesztusaikban és romantikus csókjaikban, egyikkel sem spóroltak ugyanis az Oscar-gálán.

Díjátadó ekkora meglepetést még nem okozott: ők lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei

Díjátadó ekkora meglepetést még nem okozott: ők lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rubint Réka a terveiről: „Garantálom, hogy meg fogja döbbenteni az egész országot”

Rubint Réka a terveiről: „Garantálom, hogy meg fogja döbbenteni az egész országot”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Gyakran vagy fáradékony és hullik a hajad? Akkor ezek az ételek kerüljenek a tányérodra! (x)

Gyakran vagy fáradékony és hullik a hajad? Akkor ezek az ételek kerüljenek a tányérodra! (x)

Ez az 5 legkoszosabb tárgy a lakásban – nem azok, amikre először gondolnál! (x)

Ez az 5 legkoszosabb tárgy a lakásban – nem azok, amikre először gondolnál! (x)

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)