Kényelmes, laza melegítőt választott Lugosi Dóri hétvégére

Ez is érdekelhet

Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

glamour plusz ikon Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

2021. november 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lugosi Dóri vagyok, három gyermekes anyuka, az Instagramon @elégjoanya néven találtok meg, ahol megosztom veletek az anyaságom boldog és olykor nehéz perceit is. Az öltözködésemben mindig a sportos vonal dominált, de persze szeretek csinosan is felöltözni, ami most a 3 pici gyerek mellett majdhogynem kivitelezhetetlen. Egyre jobban vonz a kapszula gardrób ötlete, ehhez pedig szinte napi szinten teszek egy-egy ruhát a "valakinek még jó lesz" dobozba.

A ruháim nagy részét évek óta hordom, de nem akarok álszent lenni, mert van, hogy egy-egy új ruha megvásárlása feltölt és boldogsággal áraszt el. De igyekszem a tudatos öltözködés szabályait beilleszteni a mindennapokba.

Íme Dóri mai szettje:

Sokat gondolkodtam, hogy be merjek-e tenni, egy ennyire önazonos darabot, de nem hazudtolhatom meg magam. Melegítő és a 3 az 1-ben kismama hordozós és "sima" kabát. Egyszerűen három gyerekkel csakis melegítőben tudom teljesen fesztelenül érzeni magam, pedig megígértem magamnak az első gyermekünk születésénél, hogy én nem leszek melegítős anyuka. Nos, az lettem. És nagyon élvezem. Valakinek túl slamposnak tűnhet, de nekem most, ebben az élethelyzetben egy jó Jordan cipő és a melegítő az, ami életszerű. És ez most nekem okés.

Cipő: Nike Jordan

Kabát: NANA

Melegítő: Nike

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)