Ma ráfért a pihenés Ívre

2016. november 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

ÍV életében gyerekkora óta fontos szerepet játszik a zene. Édesapja zenetanár és ütőhangszer készítő, így elsőként a marimbával és a vibrafonnal ismerkedett meg, de a kezdettől fogva mindennapjai szerves része volt az éneklés is. A kórista fellépések és gimnazista bandák után a Dekoratőr Iskola házi zenekarában, a Fáradt Olaj bandben énekelt jazz standardeket, majd a Mantra Porno énekesnője lett. Hét évig erősítette hangjával és zenei ötleteivel az underground együttest, ekkor született Disco Galaxy című slágerük is.

ÍV sem a lámpalázat, sem a tétlenséget nem ismeri, így miután elbúcsúzott a Mantra Pornotól, megalapította a PLÜSSS lány triót, melynek tagjai között Horányi Juli is szerepelt. Bár a formáció csak egy évet élt meg, American Boy című Kayne West feldolgozásukkal elnyerték a Jazzy Rádió dalversenyének közönségdíját is.

Szólókarrierje 2013-ban egy felkéréssel indult, amikor ByeAlex megkérte, énekelje vele a készülő lemeze Bocs, hogy című dalát. A rádiókból is jól ismert duett élőben elsőként a Sztárban Sztár műsorában csendült fel. Ekkoriban vette fel az ÍV művésznevet is.

2014-ben édesanya lett, ám az altatódalok éneklése mellett jut ideje énekesnői karrierje gondozására is. Így született meg A Dal döntőjébe bekerült Fire című szám is, mely ÍV és Tóth Lóránt zeneszerző sok éves együttműködésének az eredménye. Mindig vársz című klipje májusban debütált éppen a Glamour oldalán.

Íme Ív mai szettje:

A mai napot otthon töltöttem, rám fért egy kis pihenés.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom