Meghalt Azzedine Alaia a legendás divattervező!

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. november 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azzedine Alaïa Tunéziában született, ahol szobrászatot tanult. Később úgy érezte a divat az ő világa, így irányt váltott és egy ruhatervező asszisztense lett.

1957-ben Párizsba költözött, ahol a Diornál dolgozott, azonban nem megfelelő bevándorlási papírjai miatt nem sokkal később el is bocsátották. Tehetsége már ekkor kiemelkedő volt, ezért gyorsan felkarolták és megnyithatta saját műhelyét.

Hírességek és arisztokraták egyaránt igényt tartottak a munkájára. Ruháit Gréta Garbo is előszeretettel viselte. Első saját kollekcióját 1980-ban dobta piacra, ami hatalmas sikert hozott. Egy ideig minden szezonban tervezett új darabokat, azonban később ezzel felhagyott és csak akkor alkotott, amikor úgy érezte ihletet kapott.

Még idén nyáron is tervezett új darabokat, melyek bemutatóját Naomi Campbell is a kifutóra lépett!
Azzedine 77 éves korában Párizsban halt meg!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)