Ők lettek a Met-gála legnagyobb nyertesei és vesztesei Lakatos Márk szerint
Keveset aludtam, mert megígértem nektek, hogy résen leszek a Met-gála kapcsán. Néztem, hallgattam, olvastam és szűrtem az infó-cunamit, hogy a reggeli után új erőre kapva összegezzem a látottakat. Meglepő volt a tegnapi red carpet (illetve kék virágos szőnyeg)? Nem! Na jó, Law Roach igencsak jót tett a Burberry-nek az utóbbi évek mélyrepülése után. Bejöttek az előrejelzéseim? Igen. Elég kiszámítható volt az este. Kitörölhetetlen emléket hagyott bárki a ruháival? Nem. Na jó, talán Marc Jacobs és Tom Brown, de Doja Cat Macskanőjét vagy Rihanna páparuháját hiába kerestem. Lássuk, mi is történt pontosan!
Ezeket láttad már?
2017-ben Anna Wintour, aki a Condé Nast média birodalom egyik legfontosabb figurája és egyébként az egyik legbefolyásosabb demokrata fundraiser azt találta mondani egy tévéműsorban, hogy akit biztosan soha többé nem enged be a Met-gála vörös szőnyegére, az Donald Trump. Na most, amikor tavaly októberben bejelentették az amúgy öt évvel ezelőtt elindított kurátori munka gyümölcsét, a Superfine: Tailoring Black Style kiállítást és a kapcsolódó Tailored To You Met-gála dresscode témát, még Kamala Harris kampányának finishében voltunk, aki az első fekete bőrű női amerikai elnök lehetett volna.
Azóta a második Trump éra a feje tetejére állított mindent, amit Amerikában sokszínűségről, inkluzivitásról és egyenlőségről eddig gondoltak. Ebben a megváltozott erőtérben a Met-gála és maga a kiállítás is átpolitizálódott. Anna Wintour, a főszervező, akinek a nevét 2014 óta viseli a Met kosztüm intézete, bár szerette volna politika mentesnek megtartani a rendezvényt, mégis így nyilatkozott: „2025-ben erősebb jelentéssel bír a tény, hogy a Met elismeri és komolyan veszi azt az értéket, amit a fekete divattervezők és a fekete közösség megteremtett a divatban.”
A Metropolitan Művészeti Múzeum csak kismértékben függ a kormányzati forrásoktól, jellemzően magán finanszírozású intézmény, mégis sokan tartanak az esetleges következményektől. (Számos híres vendég nem is vett részt az eseményen, például Elon Musk, Jeff Bezos vagy Mark Zuckerberg, bár az Instagram az egyik fő támogató.)
Szabályszegők kontra szabálykövetők
Akik viszont ott voltak: az Kardashian-Jenner klán. A utóbbi hónapokban óriási bulvár hack robbant ki, hogy vajon Rihanna kitilthatja-e a Kardashianokat. Párja, ASAP Rocky volt ez egyik co-chair, és a „mama” évek óta nem állhatja a reality sztár családot. Állítólag ezért próbálta latba vetni minden befolyását.
Ők voltak a 2025-ös Met-gála legszebb szerelmespárjai, csak úgy izzott közöttük a levegő a vörös szőnyegen
Akárhogy is, Kim, Kendall és Kylie Jenner megérkeztek a gálára, erősen közepes megoldásokkal. Ezért kár volt annyit izgulni. Legalább Maximilian Davis, a Ferragamo színeiben és Torishéju Dumi növelték az estélyen részt vevő fekete tervezők arányát.
Ha már Rihanna, akkor az est egyik szenzációja az énekesnő várandósságának bejelentése volt, amihez Marc Jacobs tervezett látványos ruhát a klasszikus férfi ruhatár darabjainak újragondolásával. Tegnap azon elmélkedtem, vajon ezt a férfias dress code-ot hogyan lehet nőkön elképzelni. A legjobban sikerült megoldások többnyire azok voltak, amikor a tervezők a pasi cuccok újrafogalmazásának az irányba mentek, mint Tom Brown vagy Marc Jacobs.
Nem új a jelenség. A 80-as 90-es évek nagyjai: Martin Margiela, Jean-Paul Gaultier, Alexander McQueen vagy John Galliano már szétszedték és aztán újra összerkaták a férfi ruhatárat a nők testén. ASAP Rocky pedig tele volt gyémánttal, amúgy azt mutatta meg rendkívül nagy merészséggel, hogy a modern black dandy esőkabatban is elegáns. Period.
Amúgy most veszem észre, hogy én is a hölgyekről írok először, mint mindenki a sajtóban. Hiába, nagy a nehézségi erő. A férfiak közül sokan viseltek igazán elegáns 19. századi hangulatú frakk kabátot és annak verzióit. Hasonlóan Sabrina Carpenterhez, aki egy bugyival kombinálva szaladgált bordó frakkjában. Legalább komolyan vette a témát, nem úgy, mint Shakira, aki rózsaszín óriás selyemcukornak öltözve megtalálta a kiskaput a Tailored To You dress code-on. Végülis, minden ruhát a viselőjének terveztek. Nesze semmi, fogd meg jól.
Pamela Anderson brutálisan rövid hajjal érkezett a Met-gálára, és nem is akárki ez a sármos fiatal férfi mellette
Olyan hölgyek is voltak, akik konkrétan férfi ruhába bújtak, jellemzően fehérbe, mint Madonna vagy Zendaya. Madonna régóta kacérkodik a fehér férfi öltönnyel, már 2000-ben megjelent Music vidóklipjében is fehér cowboy cuccban, egy Muff Daddy rendszámú kocsival veretett Los Angeles-ben egy csomó hiányos öltözékű party girl társaságában. A dolog érdekessége, hogy épp várandós volt. Aztán Madame Travolta-ként egy Gaultier háromrészes öltönyben táncolt a Confessions turnén. Ha valaki, akkor ő mindig tudatosan használta a divatot arra, hogy a nők lehetőségeiről, határairól és kívánt szabadságáról helyezzen el erős üzeneteket a köztudatban.
Üzenni persze lehet provokatívan és hangosan, mint Madonna szivarral a szájában és Haider Ackermann for TomFord szmokingban, meg lehet finoman is, ahogyan azt Miuccia Prada csinálta a MiuMiu márkával az idei gálán. A MiuMiu nagy sikertörténet, azok közé a kevesek közé tartozik a luxus piacon, akik az átlalános recesszió mellett is jelentősen növekednek, ami igazolja azt, hogy a legmenőbb márkaként van nyilvántartva. Gyorsan essünk túl azon, ami kicsit a hajánál fogva előrángatott volt. Sydney Sweeney egy amúgy nagyon szép fekete flitterekkel, rojtokkal és izgalmas dekoltázzsal ellátott MiuMiu ruhát viselt.
Sydney Sweeney fellázadt a Met-gála témája ellen, mégis tarolt
Mi köze a témához? Hát az kérem szépen, hogy egy hasonlót viselt a hollywoodi sztár, Kim Novak, akit Sydney formál majd meg annak a Colman Domingónak az első rendezésében, aki idén szintén co-chair volt. Tehát semmi. Viszont Gigi Hadid csodás kézimunkával díszített aranylamé estélyiruhája már igazi ínyencség volt. Mi köze a témához? Finom utalás arra, hogy a maszkulin black dandy mellett a fekete nők szerepe is legalább annyira fontos a divatban, mert még nagyobb hátránnyal indultak, mint a férfiak.
Az aranyruha eredetijét Joséphine Baker viselte, aki 1951-ben elsőként lehetett fekete nőként hollywoodi film sztárja. A eredeti kreációt pedig az a Zelda Wynn Valdes tervezte, aki feketeként, sőt fekete nőként az első ruhaszalont nyitotta a Broadway-on 1948-ban. Tegnap valami ilyen finomságról álmodoztam, amikor elképzeltem az idei gála ruháit.
Met-gála kvíz: Felismered, melyik sztár viseli ezeket az ikonikus ruhákat?
Akiknek sikerült, és akiknek nem
Volt egy csalódás is: Doechii. Mindenki arra várt, hogy az esernyőkkel és lepedőkkel letakart szállodai londiner kocsikból álló védőállásából – ilyen trükkökkel bújtatják el a sztárokat, amikor a hotelekből elindulnak – vajon milyen őrületes szettet villant a kékvirágos szőnyegen. Doechii az utóbbi időben igazi stílusikonná vált, méltán előzte meg óriási várakozás a megjelenését. Az eredmény finoman szólva is harmatgyenge volt. Pedig megvolt minden elem a black dandy stílusból: frakk kabát, Dapper Dan-es Louis Vuitton logómánia, masni a nyakban, bordó szín, egy 3D LV tetkó az arcán, és mégis felejthető volt. Egy elsőbálozó Met-gálás stílusikontól többre számítottam.
Ha már logómánia és Louis Vuitton, akkor ejtsünk pár szót Pharell és felesége megjelenéséről. Nekem kicsit Ye és Bianca Censori jutott eszembe, ahogy a férj 100.000 gyöngyből kirakott fehér szmoking kabátban és boot-leg fekete nadrágban, állig felöltözve pózolt Tiffany ékszerekkel, miközben az asszony egy bőrbodyban és logómánia mintás harisnyanadrágban álldogált mellette. Nem lehetne esetleg fordítva?
A Met-gála koronázatlan királynői: íme 6 híresség, aki minden évben tarol
Számomra a legdögösebb szetteket Tracee Ellis Ross, Teyana Taylor, Doja Cat, Whoopy Goldberg, Janelle Monae viselte a hölgyek közül. A férfiak közül imádtam Alton Mason egyedi tervezésű BOSS cuccát, amit a JoJo's Bizarre Adventures manga és anime sorozat inspirált, vagy Khaby Lame zsebórákkal kirakott Boss sziluettjét, de Lewis Hamilton is kitett magáért co-chair minőségében. Külön megemlítem Demy Moore kígyóként rátekeredő, óriás csíkos nyakkendőt formázó Tom Brown ruháját, ami már-már szürreális irányba vitte el a tematikát, ahogy azt a szabászat nagymesterétől már megszokhattuk. Sok volt a fekete-fehér, úgyhogy külön örültem a színes outfiteknek, mint Alicia Keys csíkos Moncler összeállításának.
És ha már a nem olyan rég világszenzáció lett abból, hogy Jaden Smith egy Abodi várkastéllyal a fején pózolt a vörös szőnyegen, akkor itt a következő tárgyfétis look. André 3000 saját márkája, a Benji Bixby kollaborált a Burberryvel és Law Roach stylisttal. Ebből egy kék, minimalista esernyőkkel és esőcseppekkel hímzett overall lett, amit egy hangverseny zongorával a hátán egészített ki a zenész, aki amúgy épp a „7 piano sketches” című új albumát népszerűsíti. És mi köze van a munkásruhának a dandy stílushoz?
Minden idők legemlékezetesebb megjelenései a Met-gáláról: nem véletlenül égtek a retinánkba ezek a ruhák
A feketék divatérzékenysége és stílus-kommunikációja olyan környezetben született, ami a faji szegregáció, társadalmi elnyomás és nehéz életkörülmények között kellett, hogy kialakuljon és fejlődjön. Az egyéni és csoport identitás kifejeződése volt a divat és öktözködés kultúra, ami sokszor az egyszerű munkások állítása volt arról, hogyan képzelik el magukat és a feketék közösségét a fehérek irányította társadalomban. Korántsem arról a luxusról szólt, amit a puccos Met-gála közvetít, amit egyébként is sok kritika ér amiatt, hogy érzéketlen a világunk egyenlőtlenségei iránt és a legnézettebb divateseményként elitista és kirekesztő üzenetet közvetít.
Ezért is volt fontos az idei tematika és kiállítás, mert a múzeum elmúlt 150 évében összesen egy fekete tematikájú kiállítás volt még, ami a 20-as évek Harlem Reneszánsz néven ismert kulturális mozgalmát dolgozta fel. Andre 3000 vagánysága megidézte a zootsuit-erek menő eleganciáját, és számomra sokkal hitelesebb volt, mint Pharell, aki talpig gyöngyben és gyémántban a munkásokat jelölte meg, mint legfontosabb stílus inspirációját. A gála lement, a kiállítás megnyílt, mindenkinek ajánlom, aki ki tud utazni New York-ba, hogy megnézze.
A fekete divat reflektor fényt kapott, ami 6 hónap múlva majd egy másik témára vagy kisebbségre irányul. Vajon mennyit lehet ebből profitálni? Mennyit segíthet ez a cirkusz és a múzeum abban, hogy a feketék ne egzotikus kisebbségként, hanem a a divatipar integráns részeként kapjanak szerepet? Zárógondolatként annyit, hogy a tavalyi és idei évben egy sor luxumárka élén lecserélték a tervezőket. Egyik helyre sem érkezett fekete designer.