Öngyilkos lett a Balenciaga korábbi divattervezője

Josephus Thimister és modellje
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2019. november 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A halála kapcsán többen feltették a kérdést, hogy miként fordulhatott elő, hogy a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején felbukkant új generáció egyik legtehetségesebbjének tartott divattervezője hogyan hullott ki annyira a köztudatból, hogy csak az öngyilkosságának híre kapta fel a szakma a fejét.

A holland Josephus Thimister nevét pedig a kilencvenes évek elején együtt emlegették Alexander McQueennel, John Gallianóval, vagy éppen Marc Jacobsszel. A pályája azonban még sem úgy alakult, hogy a tehetségéhez méltó lehetőségeket és elismerést kapott volna, hosszú távon legalábbis biztosan ne. Pedig a szakmát Karl Lagerfeld keze alatt a Chanelnél tanuló Thimister előbb a Jean Patou couture tervezője volt, majd 1991-től a Balenciaga vezető tervezője lett, ahol 6 évet töltött el. Nem volt sikertelen, de inkább a saját márkát alapított House of Thimister néven, amit lelkesen fogadott a szaksajtó. Azonban állandó financiális problémákkal küzdött, hol bezárta, hol újraindította a márkáját.

Thimister saját márkáját lelkesen fogadta a divatvilág, a Vogue magazin rendszeresen használta a holland tervező kreációit, 1998-ban Steven Meisel divatfotóján szerepelt a divatbibliában:

Josephus Thimister kreációja a Vogue magazinban
Fotó: Vogue

Eközben hosszabb rövidebb ideig megfordult az Genny márka élén, volt a Charles Jourdan első sorban női cipőmárkaként ismert divatház élén, tervezett a Swarovskinak. Többször nekifutott, hogy új befektetőket találjon a márkájának, de nem sikerült hosszú távon megvetnie a lábát. Tanított brüsszel és párizsi divatiskolákban, konzulensként több márkánál is felbukkant, de Josephus Thimister lényegében a 2000-es évek második felétől szép csendben partvonalra szorult. A holland dizájner régóta küzdött depresszióval, többek között ezzel is magyarázták, hogy sehol nem sikerült hosszabb ideig megragadnia. Mindössze 57 évesen lett öngyilkos.

Thimister bemutatóit mindig méltatták, a 2010-es visszatérő, orosz tematikájú kollekcióját is többen méltatták:

Josephus Thimister 2010-es kollekciója
Fotó: Getty Images

Palvin Barbi az egyik utolsó nagyszabású Josephus Thimister bemutatón 2011-ben:

Palvin Barbara a Josephus Thimister bemutatón 2011-ben
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)