Korai ébredés és extra aktív nap várt Lucára

Ez is érdekelhet

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

2021. szeptember 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelési igényű gyereket nevelnek. 2019-ben indult a működésünk és ma már több mint 90 családnak okozunk örömteli pillanatokat nap-mint-nap. Munkámból kifolyólag minden napom nagyon más és izgalmas, hiszen célunk, hogy egy profi szervezetet építsünk. Van, hogy kampányt tervezünk, sok emberrel találkozunk, éves stratégiát írunk, jogi ügyeket intézünk, fundraising tárgyaláson veszünk részt, családoknak szervezzük a programokat vagy éppen az önkéntes menedzsmentet szervezzük. 2021-től már a csapatunk is bővült egy fizetett gyakornokkal és 17 önkéntessel. Mindezek mellett szeptemberben újra egyetemista leszek és Health Policy-t fogok tanulni mesterképzésen. Szabadidőmben szeretek a természetben lenni, túrázni, sportolni, pilatesezni, jógázni és futni. A héten majd igyekszem a lazább, sportosabb outfitjeimet is megmutatni Nektek. Ha öltözködésről van szó akkor azt mondhatom, hogy a stílusom leginkább az adott napi hangulatomtól függ. Minden keveredik benne, a laza sportostól kezdve az elegáns letisztultabb vonalig. Bár már itt van az ősz a nyakunkon én mégis mostanában barátkozom a virágos, mintás darabokkal.

Ma pilates-szel kezdtem a napot! Bevallom őszintén nem vagyok egy koránkelő típus, de ha pilatesről van szó, akkor kifejezetten szeretem a reggeli edzéseket. Egyik kedvenc sportom lett, már több, mint egy éve része az életemnek.

Felső: Oysho

Naci: Oysho

Terem: Bff Pilates Studio

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)