Szécsi Böbe ma nagy ünneplésben van, ehhez is öltözött ilyen csinos

2020. február 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A fiatal budapesti énekes-dalszerző korán került bele a hazai könnyűzenei életbe. Azóta számos hazai produkcióval kollaborált, tavaly májusban pedig szólóprojektjébe is belevágott, amivel BÖBE néven adja ki 13 éves kora óta íródott saját szerzeményeit.

Idén az a megtiszteltetés érte, hogy ő is szerepelhet a Women Of The Year jelöltjei között Az év énekesnője kategóriában, ezen a héten pedig debütáló kislemezét is bemutatja.

Az énekesnő a zene mellett a divat megszállottja is, így minden napra tartogat egy izgalmas összeállítást a Gardróbnapló olvasóinak számára.

Íme Böbe mai szettje:

A mai napom az ünneplés jegyében telik, ami a szettemen is meglátszik. A boldogságom tárgya nem más mint, hogy ma jelent meg a debütáló kislemezem "Scale Of Tones" címmel, amiért iszonyatosan boldog és izgatott vagyok, így muszáj volt egy kicsit kicsípnem magam. Az ünnepléshez ezt az átlátszó, pöttyös Zara felsőt választottam egy basic fekete magasderekú nadrággal és magas sarkú cipővel. A kiegészítőknél az ezüst mellett döntöttem, fülbevalónak az egyik kedvenc hazai designer ékszermárkám, a Leanea egyik darabját választottam, a gyűrűt pedig a párom édesanyjától kaptam ajándékba és egyszerűen imádom.

Az EP-t itt hallgathatjátok meg, ha van kedvetek:

Felső: Zara
Nadrág: HM
Cipő: CinCin Amica
Táska: Primark
Fülbevaló: Leanea



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom