Topmodellek lenyügőző, megdöbbentő szettjei a Met gálán

Bella Hadid a Met gála vörös szőnyegén
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2019. május 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Met gála az elmúlt években már egyáltalán nem csupán a divatvilág belügye, sőt egyenesen az év egyik legfontosabb és legkülönlegesebb vörös szőnyeges eseménye, ahol hemzsegnek az A-listás sztárok.

Idén a Vogue főszerkesztője, Anna Wintour mellett, aki hagyományosan állandó háziasszonya a gálának, az egyik házigazdája például Lady Gaga volt. A camp tematikát körbejáró kiállítást beharangozó partiról azért persze nem hiányozhattak a modellvilág legismertebb, legfelkapottabb nevei sem, akik bizony alaposan kitettek magukért.

Évek óta titkolták, és most megtört a jég: Katie Holmes és Jamie Foxx együtt

Évek óta titkolták, és most megtört a jég: Katie Holmes és Jamie Foxx együtt

A modellek közül sokan tényleg nagyon is megértették a camp hívószavát, miközben voltak néhányan, akik inkább visszafogottságukkal tüntettek, gondolván, hogy a sztárvilágból lesznek éppen elegen, akik magukat mutogatják.

Íme a Met gála topmodelljei, és a különleges szettjeik:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)