Vivienne Westwood a londoni foglalókkal!

2011. november 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A forradalmi megoldásairól és lázadó természetéről híres tervezőnő, most sem hazudtolta meg önmagát. A dizájner hétfő este fiaival együtt, csatlakozott egy antikapitalista csoport felvonulásához.

Remélte, hogy pár órás ott tartózkodásával elérheti, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak, azok a kérdéskörök, amikkel a szervezet foglalkozott (többek közt a növekvő munkanélküliség, az adóterhek, és az egyenlőtlenség). Az Occupy London tüntetés célja, hogy felhívja a politikai elit figyelmét ezekre a megoldásra váró problémákra. Hogy támogathatna jobban egy igazi brit ikon egy kezdeményezést, ha nem azzal, hogy önmaga is részt vesz benne?

Vivienne pont így tett. "Olyan kevés ember maradt, aki hisz egy jobb világban. De mi a korlátlan nyereség értelme, egy véges világban?"- nyilatkozta még 2009-ben a tervezőnő, így is érzékeltetve mennyire ellenzi az emberi kizsákmányolást. Nemes gesztus egy ekkora nevű divattervezőtől, hogy teljes mellszélességgel kiáll valami mellett, és hisszük, hogy nem ez volt Westwood utolsó tüntető jellegű megmozdulása.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom