Zarándy Dóra ma tápláló reggelivel indított

2014. október 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ezen a héten Zarándy Dóra főállású anyuka stílusát ismerheted meg, az egykori modell összeállításait napról napra szemügyre veheted. A szépség korábban válogatott szinten díjugró volt, úgyhogy reméljük, többször látjuk majd gyönyörű lova társaságában. Tartsatok Dórával, és kövessétek mindennapjait az Instagram oldalán is: @debreczenidora

Íme Dóra mai szettje:

Nagyon örülök a GLAMOUR felkérésének, mivel arra ösztönzött, hogy csinosabban öltözködjek és feltúrjam a gardróbom tartalmát. Kedves anyukák, nehogy azt higgyétek, hogy minden nap olyan vagyok, mint akit a gyufás skatulyából húztak ki. Néha van, hogy melegítőben ülök otthon és babázom. A mai napot reggelivel indítottuk, a hosszú éjszaka után egy kávé mindig jól esik. Csizmákat elő! Tavalyi évben adta ki ezt a csőszárú csizmáját a Givenchy, ahogy megláttam, egyből beleszerettem. Másik nagy kedvencem ez a bőrhatású fekete-fehér Sugarbird szoknya.

Fotó: ZarándyPhotography

Garbó: Intimissimi
Szoknya: Sugarbird
Kabát: New Yorker
Csizma: Givenchy
Nyaklánc: Aldo



Fotó: ZarándyPhotography
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom