Luxus ikeás zsák? Felejtsd el! 300 ezerét sózna rád egy sima bevásárló tasakot a Balenciaga

2017. június 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem tudjuk, mi van a Balenciaga márkával, de egyszerűen megvesztek ebben az évben. A márka élén álló Demna Gvasalia már a Vetementsnél megmutatta, hogy őrült ötletekből kifogyhatatlan.

Úgy tűnik, erre az évre nem volt elég az Ikea hatalmas kék zsákjának felpimpelése, van még a tarsolyban hajmeresztő ötlet. Igazán érdekelne bennünket, hogy a luxuszsák mennyire jött be. Hogy a publicitás hatalmas volt, az kétségtelen, hiszen a dolog újabb és újabb hullámokat eredményezett, a végén már mindent készítetettel ikeás zsákból az emberek. A svéd bútoráruháznak tökéletes ingyenreklám volt, de hogy a Balenciaga mennyit profitált belőle az azért kérdéses.

Láttad már? A kék Ikea-zsák divatforradalmat indított el

Nos, itt újabb húzásuk, ami legalább annyira őrületnek tűnik, mint a kék zsákos ötlet. A márka most előállt a klasszikus fehér, papírtasaknak látszó táskájával, amit ingyen adnak a vásárláshoz. Na, de most, végre meg lehet venni is, potom 300 ezer forintnak megfelelő összegért, ha valakinek szerencséje van, akkor a bőrből készült luxusváltozatot éppen egy ugyanolyan ingyenes papírtasakban vihetik haza. Micsoda üzletnek tűnik!

Balenciaga luxus bevásárlószatyor
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Újra fellángolt a szikra? Jennifer Lopez és Ben Affleck karácsonyi randija után felrobbant az internet

Újra fellángolt a szikra? Jennifer Lopez és Ben Affleck karácsonyi randija után felrobbant az internet

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)