A fehérnemű-forradalom, ahogy a Marks & Spencer képzeli

2016.február.24.

Azt hitted, hogy a fehérneműk terén már nincs új a nap alatt? Pedig most kezd csak igazán izgalmassá válni a ruhatárunknak ezen része!

Soozie Jenkinson-nal és Paschal Little-lel
Soozie Jenkinson-nal és Paschal Little-lel

A romantikus Rosie for Autograph fehérnemű kollekció szezonok óta nagy siker. 2016 tavaszára mit kínáltok majd az üzletekben?
Soozie: Ezt a Rosie-kollekcióra jellemző nőies, romantikus vonalat folytatjuk, hiszen egy fehérnemű-kollekció nem lenne teljes ezek nélkül a darabok nélkül. 2012 óta, mióta létezik a Rosie Huntington-Whiteley által reklámozott és a színésznővel együtt tervezett kollekció, a vásárlóink amiatt keresik, mert végtelenül nőies, és benne van Rosie csillapíthatatlan vonzódása a vintázs holmik iránt. Mindig találsz ebben a kollekcióban csodás selyemből készült melltartókat, mesés csipkéket, franciás könnyedséggel megspékelt darabokat. A 20-as 30-as évek világát idézzük fel, Rosie imádja ezt a púderes budoárokat idéző időszakot. Valahogy ezzel a fő csapással kapcsolatban is szerettünk bele annyira a csipkébe, ez az alapanyag alapvetően meghatározza a kínálatunkat. Ebben a szezonban a balett világa volt egyébként a fő inspirációnk, ezt már a meghatározó színekben is érzékelni lehet, hiszen a klasszikus balettcipő fényes rózsaszín szaténja lebegett a szemünk előtt, amikor alkottunk. A klasszikus, romantikus virágminták olyanok a textíliákon, mintha mozgás közben látnánk őket, elmosódottak, foltszerűek. Fontos, hogy egészen G-kosárig kínáljuk ezt a kollekciót, így mindenki talál magának megfelelő méretű, kényelmes, finom anyagból készült melltartót. Van egy sportosabb vonala is a Rosie for Autograph-nak, amik szintén a táncórákat idézik. A sportmelltartókat viselheted edzésre, de akár hétköznap is, mert nagyon finom anyagból készülnek. Sokszor azt vettük észre, hogy a nők szívesen viselnék ezeket a sportos darabokat akár minden nap. Erre az igényre sok-sok választ adunk ezen a tavaszon. Nyugodtan rajtad maradhat a sportmelltartó akár egész nap!

A Rosie for Autograph kollekciót a vintázs darabok és a balett ihlette
A Rosie for Autograph kollekciót a vintázs darabok és a balett ihlette

A nőies vonulatot meglehetősen felfrissítettétek a lezser, sport inspirálta alapanyagokkal, szabásvonalakkal. Ez nagyon újszerű!

Soozie: Igen, van egy másik, nagyon erős vonulat is a MarksSpencer új kollekciójában, ami a sportos életmódra, a sport szeretetére reflektál. Itt a mindennapok szokásait figyeltük meg, a rohanó életmódra gondoltuk és ez meglehetősen modern darabokat eredményezett. Miután a nyár végén kezdődik az olimpia, egy egész vonalat szenteltünk a Rio inspirálta daraboknak is. Intenzív, vidám, karnevált idéző színeket csempészünk a hölgyek fehérnemű-gyűjteményébe.

Minden szem Rióra szegeződik idén: imádni fogod a Rio kollekciót
Minden szem Rióra szegeződik idén: imádni fogod a Rio kollekciót

A kedvencünk a hátul pillangót formázó bugyi, ami úgy született, hogy a csapatommal azt nézegettük, milyen bikiniket viselnek a nők a riói tengerparton és rátaláltunk erre a nagyon szexi, játékos formára. Vettük hát a sziluettet és alaposan átformáltunk, olyan anyagokból készítettük el, amik nagyon előnyösnek mutatják a hátsónkat, csipke felül, de alatta afféle kötött neccháló, ami jótékonyan formál. Elől a szabásvonalak hosszítják a combot is, és nem vág be a bugyi a hajlatokban, tehát nagyon kényelmes. Már fekete, fehér és vörös színben kapható, de nyártól nagyon vidám, vibráló színekben beszerezhető, összesen tíz tónusban.

A Rio bugyi kötelező beszerzés
A Rio bugyi kötelező beszerzés

A felsőruházati trendek hogyan befolyásolják a munkátokat?
Soozie: Természetesen nagyon odafigyelünk a trendekre. Tavasszal a testkövető ruhák meghatározóak lesznek a nők ruhatárában. Át kellett tehát gondoljuk, milyen fehérneműt szeretnének viselni a nők ezek alatt a nagyon sikkes ruhák alatt. Így váltak a kollekció fontos részévé a testformáló alsóneműk.

Finom anyagok, izgalmas minták és a body reneszánsza
Finom anyagok, izgalmas minták és a body reneszánsza

Paschal: A body-k most abszolút reneszánszukat élik. Olyan könnyű anyagokat használunk, ezeket mi magunk fejlesztjük, amik láthatatlanul követik a test vonalait és jótékonyan összetartják. Nagyon újszerűek a háromdimenziós, fúziós anyagaink is, amik ötvözik a csipke romantikus, finom hatását a testformázó textilekkel. Amolyan hibrid alapanyagokat mutatunk be ezen a tavaszon, amik nagyon forradalmiak és a melltartóknak ezek használatával betétek nélkül is nagyon jó a tartásuk. Úgy kell elképzelni, hogy ezek a technikai anyagok vannak a test felől, a melltartók felszíne viszont nagyon variábilis: csipke, virágmintás selyem, háromdimenziós applikációkkal díszített necc.

Innovatív anyagok, kényelmes fazonok jönnek
Innovatív anyagok, kényelmes fazonok jönnek

Memóriaszivacsot is használunk a melltartókban, ami a viseléssel szabályosan felveszi a test formáját. Ezek a forradalmi technikai textilek kifejezetten a nagyobb mellű vásárlóknak lesznek nagy felfedezések. Az a fejlesztések célja, hogy az anyagok láthatatlanul erős tartást biztosítanak és a melltartókban ne is legyen merevítő, tehát elképesztően kényelmes viseletté váljanak. Ezek az alapanyagok exkluzív fejlesztéseink, és most tavasszal debütálnak. Nagyon reméljük, hogy felpróbálják a hölgyek és imádni fogják!

A sportos formák, a sportmelltartók forradalma jön, mindez elképesztően szexi anyagokkal kombinálva
A sportos formák, a sportmelltartók forradalma jön, mindez elképesztően szexi anyagokkal kombinálva

Ez is érdekelhet

Ilyen látványos kabátot már rég viselt Katalin hercegné

Ilyen látványos kabátot már rég viselt Katalin hercegné

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: a Bikákra ma mindenki irigykedik, a Kosokra nagy szüksége lesz a barátainak

Napi horoszkóp: a Bikákra ma mindenki irigykedik, a Kosokra nagy szüksége lesz a barátainak

G-Életstílus

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?