2014. szeptember 4.
Úgy tűnik,most minden rendben, egy hét múlva véget ér az adaptácios szabadságom, megkapom a zárójelentésem, és kikerülök (remélem végleg) a megyei kórház szárnyai alól. Dinamikus, hihetetlen változáson mentem át, nem csak testben, de lélekben is. Egyre kevesebb rohamot gátló gyógyszerre van szükségem, és kicsit megtanultam élvezni a mindennapok adta lehetőségeket. Nem könnyű, azt továbbra sem állítom hiszen vannak napok, mikor az étel bevitele ellen erősen tiltakozik a szervezetem.. De mindig hiszek abban, hogy egyszer ennek vége lesz, és megtanulom hogyan kell egészségesnek és fittnek lenni, anélkül, hogy kínoznánk magunkat. Bár, ami a személyiségemet illeti, más vagyok, mint a többiek, soha nem is tudtam beállni a sorba, és ez most sem sikerül. Talán nem is érdemes.
Ezeket láttad már?
Korábban egy emberekkel teli szobába félelemmel sétáltam, azon tűnődtem vajon tetszem-e nekik, mit gondolnak rólam. Most újra kalapban, magas csizmában és a rövid fekete ruhámban felszállok a vonatra... És nem érdekel, ki mit gondol. Néznek, nevetnek, beszélnek rólam, csak mert más vagyok. Csak mert én nem tartozom a tucat közé. Elítélnek, csak mert felvállalom magam...arról persze mit sem tudnak mekkora csaták vívódtak, és vívódnak bennem nap, mint nap. Halálból jöttem vissza és erre igen is büszke vagyok.
