A Levi`s új kampánya csak egy álom, mivel a valóságban senki sem fesztiválozik most

2020.május.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Levi's is ugyanúgy, mint mindannyian nem ilyen tavaszra készült, most épp a fesztiválszezonra megálmodott kollekcióját kéne bemutassa a zene és a fesztiválok szerelmeseinek Jaden Smith-szel és Hailey Bieberrel a főszerepben. De hát fesztiváljaink nincsenek és egyelőre nem is tűnik úgy, hogy lesznek a közeljövőben. De ez azt jelenti, hogy minden más örömtől, még az álmodozástól is meg kell fosztanunk magunkat? Aligha. A Levi's is így gondolja, éppen ezért jött elő mégis az imént említett kampánnyal, és ezzel egyidőben a márka marketingigazgatója egy szívhez szóló, őszinte levelet is csatolt a kampány mellé. Ezt most teljes egészében közöljük itt:

Hailey Bieber
Fotó: Levi`s

Ülök a lakásomban (hol máshol?) a karantén 7. hetének közepén és élő zenéről álmodozom. Ugye milyen jó volt? Az együttlét és az összekapcsolódás élménye, amikor még túl közel mehettünk egymáshoz, hogy megszerezzük a legjobb helyet. Együtt megélni az azonnaliságot és a zene tiszta örömét. Együtt. Együtt együtt - ugyanabban a térben. Nem a virtuális együttlétben. Az igazi együttlétben. Táncolni, énekelni, örömünkben ugrálni. Ünnepelni! Erre várok, ezt akarom. A helyes dolgot tesszük - otthon maradva, kapcsolatban maradva. De azt gondolom, hogy rendben van, hogy élő zenére vágyunk. És tudom, hogy vissza fogunk térni hozzá. Amikor újra biztonságos lesz és félelem nélkül ugrálhatunk újra örömünkben.

Hailey Bieber Jaden Smith
Fotó: Levi`s

Ahogy az élő zenére gondolok, nem tudok nem vágyakozva gondolni a fesztiválszezonra sem. A Levi's mindig odateszi magát a zenei fesztiválokon világszerte a Levi's Tailor Shopokkal, ahol a farmerek egyénire alakítása már művészet. A Coachella a legnagyobb ezek közül. És az ottani vendéglistánk. A tavalyi fesztivál kampányunkban, ami épp a Coachella idején jelent meg, Hailey Bieber szerepelt az ikonikus 501-es arcaként. Semmi sem adja át jobban a fesztivál szezon érzését, mint egy levágott szárú 501-es a sivatagban. Alig vártam, hogy idén is megismételjük ezt a varázslatot Hailey-vel, közös barátunkkal, Jadennel kiegészülve. De ahelyett, hogy a sivatagban táncolnánk, itthon álmodozom a kedvenc Coachella koncertekről az elmúlt évekből (Janelle Monae, Lorde, Beyoncé) miközben próbálom kitalálni, hogy kik lettek volna a kedvenceim az idei tervezett fellépők közül - Ari Lennox? Frank Ocean? Nos, fesztiválok talán nem lesznek idén, de mi elindítjuk a kampányt, mert mind megérdemlünk egy kis álmodozást.

Hailey Bieber
Fotó: Levi`s

Ahogy a képeket nézem, a történelmünkre emlékeztetnek - ami a fiatalos optimizmusban és haladásban gyökerezik. Emlékeztetnek az 1969-ben Woodstock-ban készült fotókra - ami a zene és a béke 3 napja volt. Ez volt az aktivizmus, az optimizmus és a kreativitás megtestesülése. Ahogy Bob Haas (LS&Co. Chairman Emeritus és egyben az alapító Levi Strauss ük-ük-unokája) mondta: "a Levi's korunk energiájának és eseményeinek megtestesülése." Amikor a berlini fal leomlott, a német fiatalok Levi's-ben álltak a tetején, ami a szabadságot és a demokratikus értékeket szimbolizálta. Ha elmegyünk bármelyik Pride felvonulásra a világon, lesz ott egy Levi's lufi és az LGBTQ+ emberek és támogatóik Levi's-t hordanak. Nem véletlen, hogy a Levi's mindig is azok választása volt, akik nem félnek felszólalni, hallatni a hangjukat, küzdeni a változásért, a jobb napok reményéért, az elfogadásért, a több szeretetért és örömért. Harvey Milk, az első nyíltan melegként megválasztott képviselő Kaliforniában Levi's-t hordott, amikor a melegjogokért küzd.tt itt San Franciscóban. Művészek, akiket megingathatatlan kreativitásukról és merészségükről ismerünk – Georgia O'Keefe, Andy Warhol, és Keith Haring – mind Levi's-t hordtak. És az egyedi hangú zenészek - Debbie Harry, John Lennon, the Ramones, Bruce Springsteen, Kurt Cobain, Run DMC, Joan Jett, Elvis, Beyoncé. a lista végtelen.

Konkrétan a teljes idei fesztiválszezon elmarad - Búcsút inthetünk a Voltnak, Balaton Soundnak, Szigetnek

Konkrétan a teljes idei fesztiválszezon elmarad - Búcsút inthetünk a Voltnak, Balaton Soundnak, Szigetnek

A Levi's mindig is a demokratikus egyenlőség és a fiatalok felemelésének szimbóluma volt, azok választása, akik egy jobb holnapért küzdenek. Levi Strauss maga is ennek az ideálnak a megtestesítője volt. Elhagyta otthonát Bajorországban, hogy egy jobb életet keressen Kalifornia partjainál. Nyitott egy rövidáru-kereskedést és az első hasznát egy helyi árvaháznak adta. Ha ránézünk a mai fiatalokra - a generációra, ami megalkuvás nélkül teremt és igyekszik egy olyan világot létrehozni, amit megérdemel, világos, hogy ők tovább viszik az örökséget. Persze ez a krízis őket is súlyosan érinti. Amellett, hogy ki kell hagyniuk olyan fontos életeseményeket, mint az érettségi vagy a diplomázás, egy olyan gazdasági helyzetbe érkeznek meg, ahol a jövőbeli terveik teljesen bizonytalanná váltak. Otthon élnek a szüleikkel, épp amikor legtöbbjük elkezdte volna az önálló életet. Szünetet tartanak, miközben a közvetlen jövőjük hihetetlen kihívásokat állít eléjük. De az optimizmusuk, a személyiségük és a közösségi érzésük át fogja őket segíteni ezen. A saját gyerekeimen látom ezt. A fiam 19 éves, főiskolás, művész. Nem fél attól, hogy önmaga legyen. Hogy kifejezze magát azon a módon, ami csak az övé. És megnyilatkozik egy nagyobb művészeti közösség tagjaként is. Erőt merítenek a közösségből. Mindannyian tanulhatnánk tőlük.

Hailey Bieber
Fotó: Levi`s

Ahogy Jadenre és Hailey-re nézek - a barátainkra és partnereinkre - bátorságot merítek belőlük. Hailey optimizmusa és eredetisége inspiráló. Jaden környezet iránti elkötelezettsége, a szenvedélye, hogy arra tanítson minket, hogy hogy bölcsebb és felelősebb döntéseket hozzunk. Arra buzdítanak minket (egyénként és márkaként is), hogy a legjobbak legyünk, arra emlékeztetnek, hogy milyen reménnyel telinek lenni. És most mindannyiunknak erre kell emlékezni. Soha sem volt még ilyen fontos fenntartani a kollektív optimizmusunkat, mint a mostani kihívásokkal szembesülve. És vannak, akiknek sokkal nehezebb, akik rosszabb helyzetben vannak. Nekünk, akiknek könnyebb, most itt az idő segíteni. Érzem ennek a felelősségét.

Hailey Bieber Jaden Smith
Fotó: Levi`s

A Levi's sok mindenen keresztülment már. Földrengések (1906, 1988), Világháborúk, járványok (1918). Jóban vagy rosszban, kiálltunk a munkatársaink, a közösségünk, a rajongóink mellett. Kitartottunk. És most is ki fogunk, veletek. Ma. Most a tiszta öröm kedvéért - mert mindannyian megérdemlünk egy kis örömöt, nézd meg az új kampányunkat. Emlékezz, milyen örülni. Jen Sey, a Levi's marketingigazgatója.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)