A 2015-ös Met gála legjobban öltözött sztárjai

2015. május 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén igencsak különleges témával rukkolt elő a Metropolitan Museum és az Anna Wintour által vezetett Costume Institute. 2015-ben a kínai hagyományokat kívánták megünnepelni, és egy különleges, modern tükröt állítani a keleti kultúra múltjával szemben. Így született meg a China Through the Looking Glass, azaz a Kína Tükörországban című kiállítás és ennek a megnyitójával egybekötött fényűző gálaest.

A 2015-ös Met gála legjobban öltözött sztárjai
Fotó: Rexfeatures

Az esemény egyik házigazdája a hollywoodi libling Jennifer Lawrence volt, aki ezennel olyanok mögé állt be a sorba, mint Sarah Jessica Parker, Bradley Cooper, Oscar de la Renta, vagy a divat keresztanyja, maga Anna Wintour.

Az este tematikáját tekintve eléggé félő volt, hogy rengetegen félreértelmezik a dresszkódot, és túlságosan elrugaszkodnak, hogy majd nevetségesen landoljanak a legrosszabban öltözöttek listáján. Természetesen erre is számos példa volt, a 2015-ös Met gála legfélresikerültebb szettjeit megtalálod itt.

Szerencsére azonban sokan értették, hogy mire is utal a gála kínai hívószava, és tökéletesen helyt álltak a vörös szőnyegen. Remekül megérezték, hogy ahhoz, hogy a legjobban visszaadhassák a keleti kultúra jegyeit részletes díszítésben, előkelő selymekben, vörös, arany és kék színekben kell gondolkodniuk. A divattervezők is remekül teljesítettek, és csodálatos ruhakölteményeket álmodtak meg kedvenc sztárjaiknak a Met gála vörös szőnyegére.

Nézzük, kik voltak azok, akik okosan a 30-as, 40-es éveket megidézve gyönyörű, keleties motívumokkal tarkított kreációkban érkeztek az év legdivatosabb eseményére:
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)