Álmodj királylány - Annyira menő az Off-White, hogy milliókért sem kapsz semmit

2019. március 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A játékunk lényege továbbra is, hogy úgy teszünk, mintha nem számítana pénz, gondolatban két kézzel szórjuk. Fél órát adunk magunknak egy-egy luxusmárkának a webshopjában, és válogatás nélkül bármi, ami megtetszik, azt bedobjuk a kosarunkba. Összesen tíz termék beszerzésére indulunk, de ez nem mindig jön össze. Egy nagyon izgalmas márkát választottunk most, de sajnos a vesszőfutásunk folytatódott, hiszen fél óra alatt ezúttal sem sikerült kimerítenünk a magunk szabta keretet.

Off-White
Fotó: Rexfeatures

A pillanat legmenőbb márkája: Off-White

Aligha találnánk jobban pörgő márkát manapság Virgil Abloh divatcégénél. Az alapító nemrég debütált a Louis Vuitton férfi kollekciójának tervezőjeként, az IKEA vele hozta össze az első sztárkollaborációját. Az Off-White esztétikája elözönlötte a fast fashiont is. Amikor munkaruhára emlékeztető (csíkos, láthatósági csíkkal ellátott), de mégis sportos (melegítős, kapucnis pulcsis) holmikat látunk, akkor jó ha tudjuk, hogy ezek a dolgok Abloh elméjéből pattantak elő, és ezektől olyan elképesztően sikeres az Off-White. Látszólag a semmiből robbant be a márka és a kreatív szakember is a divatvilágába, de csak látszólag. Az amerikai Virgil Abloh eredetileg közgazdászként végzett, majd másoddiplomáját építészetből szerezte. A húszas éveiben Abloh nem nagyon tudott döntésre jutni a karrierjét illetően, innen datálható DJ-karrierje is, és 2009-ben Rómában kötött ki, ahol a Fendi gyakornoka lett, éppen akkor, amikor a divatbirodalmáról ábrándozó Kanye West is a márkához szegődött kitanulni a divatot.

Virgil Abloh, a markeintgéniusz:

Virgil Abloh, az Off-White alapítója
Fotó: Rexfeatures

A két kreatív elme gyorsan barátságot kötött, együtt hozták létre a DONDA névre keresztelt kreatív ügynökséget, majd Abloh Kanye és Jay-Z közös albumának Watch the Throne-nak lett a kreatív igazgatója. Közben megalapította Pyrex Vision nevű márkáját, amelynek darabjai valójában filléres pólók, pulcsik újraszitázott változatai voltak, amiket aztán tízszeres áron adott el. A jól sikerült kísérlet után hozta létre 2013-ban az Off-White márkát Milánóban. Az Abloh által intelligens streetwear márkának nevezett cég egy évvel később jelentkezett női kollekcióval is. A Nike-kal közös cipőjük óriási üzleti siker lett, az elmúlt években pedig az Off-White mindenféle márkával közösködött már. A földcsuszamláshoz hasonló siker persze nem jött volna létre, ha Virgil Abloh sztárbarátai nem lelkesednének annyira az Off-White-ért, ami persze már a kezdet kezdetén felpörgette az eladásokat.

A divattervező, aki túlélte a Titanic katasztrófáját

A divattervező, aki túlélte a Titanic katasztrófáját

Idegesítően sikeresek

Az Off-White népszerűsége éppen akkor csap arcul, amikor esetleg szeretnél beszerezni magadnak valamit tőlük. Ritkán látunk olyan webshopot, ahol több a ´Sold Out´ termék, mint amennyi vehető. Nos, az Off-White-nál nagyjából ez a helyzet, ráböknél valamire, hogy na, ilyen kell, és akkor már látod, hogy a teljes készletet eladták. Természetesen, ami valami csoda folytán mégis kapható, abból nincsenek méretek, esetleg olyan holmik, amiket még az Off-White mindent bearanyozó neve sem tud eladhatóvá tenni.

A sztárok imádják az Off-White márkát:

Hailey Baldwin és Kendall Jenner Off-White-ban
Fotó: Rexfeatures

Az online shoppingoló dolgát nem könnyíti meg, hogy hiába választja ki, hogy női holmikat szeretne vásárolni, bármit csinálsz, egy idő után így is-úgy is össze-vissza, egybe adja ki a női és férfi holmikat az oldal. Nekünk nem igazán sikerült végig csak a női holmik között maradni. Ez persze lehet, hogy valami jópofa geg, hogy genderfree holmikról van szó, de inkább bosszuságot okoz a keveredés. Keresgélés közben bőven túlléptük a fél órát, és végül hét darabot pakoltunk a virtuális kosarunkba. Nem a holmik, de az oldal eléggé bosszantó volt, úgyhogy ennyiben az Off-White akármennyire is trendi, nem igazán lopta be magát a szívünkbe.

Itt aztán égetheted a pénzt

Arra gondoltunk, hogy kapucnis pulcsit és pólót igazán kötelező venni egy ilyen jellegű márkától. A teljesen fehér, egyszerű póló ugyan egy teljesen praktikus befektetés, hiszen remekül kombinálható, univerzális darab. Mondjuk magunktól nem fehéret választottunk volna, de mivel nagyon kevés kapható póló volt, ezért jobb híján a fehérre szavaztunk. Hasonló volt a helyzet a kapucnis felsővel, bár ez egy kifejezetten jellemző Off-White darab, így kevésbé csalódás, de nagyjából ez volt, amit még nem adtak el teljesen.

Ezekhez a nagy alapdarabokhoz egy kicsit játékosabb alsókat kerestünk, és ebben nem is kellett csalódni, ezt a virágos nadrágot eléggé kedveltük, ugyanakkor a gumis derekú szoknya elég menőnek látszott, úgyhogy mindkettőre lecsaptunk:

Szerettünk volna egy igazán menő dszekit is, de itt szintén eléggé meg volt kötve a kezünk, de ez a narancssárga kamuflázs darab valójában amilyen bizarr első látásra, annyira bejött végül is. A cipőválaszték, amiben az Off-White ugye nagyon erős, ott leginkább kifosztott virtuális polcokat találtunk, úgyhogy ezt a szandált végül csak azért választottuk ki, hogy azért valamit csak legyen.

Kiegészítők terén még ennél rosszabb volt a helyzet, hiszen egy darab táskát, vagy csak akár egy zoknit nem találtunk, ami igazán tetszett volna. Úgyhogy végül egy árva telefontokkal kellett beérnünk, amivel mondjuk egy divatbemutató első sorában tényleg lehetne hasítani.

Ezek után kissé csalódottan fejeztük be a virtuális kosár töltögetését, de végösszeget illetően igazán nem lehet panaszunk. Már amennyiben egy kisebb vagyonnak szerettünk volna a nyakára hágni. Látatlanban természetesen a telefontokot tippeltünk a legolcsóbbnak, és a kamuflázs kabátot a legdrágábbnak. Az online, képzeletbeli őrült pénzköltéseinknek annyi haszna már biztosan lett, hogy látatlanban képesek vagyunk megtippelni a luxusholmik árát. A kabátot biztosan drágábbnak tippeltük 1200 eurónál, és láss csodát 1215 euróba fáj, a legolcsóbb telefontokot 80 és 100 euró körülre tippeltük, és itt sem tévedtünk, hiszen 83 euró az ára. Az Off-White bevásárlás végösszege pedig:

Alig valamivel kevesebb, mint másfél millió forint, vagy 4500 euróba került ez a hét holmi. Az Off-White nem csak a legfelkapottabb márka mostanság, de az árai is igazodnak ehhez. Mondjuk az összes eddigi ´bevásárlásunk´ ennél látszik a kiválasztott holmikon a legkevésbé, hogy luxuscikkekért dobtuk (volna) ki a rengeteg pénzt.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A ruhadarab, ami a legerősebben szennyezi a környezetet mégis mindenki gardróbjában ott lapul

glamour plusz ikon A ruhadarab, ami a legerősebben szennyezi a környezetet mégis mindenki gardróbjában ott lapul

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Te tudod, mi a legjobb időpont a nyaralásra? - Most megmutatjuk! (x)

Te tudod, mi a legjobb időpont a nyaralásra? - Most megmutatjuk! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Nem tudod, hogyan pakolj be mindent a bőröndbe? - Ezzel a 3 lépéssel biztosan semmi nem marad otthon! (x)

Nem tudod, hogyan pakolj be mindent a bőröndbe? - Ezzel a 3 lépéssel biztosan semmi nem marad otthon! (x)