Annyira izgalmas, amit ez a lány a ruháival üzenni akar

2017. április 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Michelle Satterlee művészettörténész érdekes módon hívja fel a közönség figyelmét a művészet fontosságára, a festményekre, szobrokra. Összeöltözik velük. Őrültség lenne? Szerintünk korántsem az. Így kezdődött:

Annyira izgalmas, amit ez a lány a ruháival üzenni akar
Fotó: Instagram

Michelle egy művészeti galériában dolgozik Sacramentóban, ahol nagyrészt kortárs műveket láthatnak az érdeklődők.

2013-ban vásárolt magának egy Diane Von Fürstenberg ruhát, amely kísértetiesen hasonlított az egyik kiállított művészeti alkotásra. A tárlat megnyitóján a ruhának hatalmas sikere volt, sokan díjazták amiért a lány ilyen módon hívja fel a figyelmet a festményre.

Ezek után minden megnyitón egy-egy látványos képhez passzintotta a szettjét, majd lassan a kezdeményezés intézménnyé alakult.

Elindította blogját, és Instagram oldalát (@dressedtomatch), ahol már 10 ezernél is több követőt tudhat magáénak.

Oldalán nem csak Michelle saját fotóit láthatják, hanem mások kreatív másolását is, hisz e remek ötlettől vezérelve egész csapat követője lett.

A fotók felhívják a figyelmet a művészekre, az alkotásokra, és nem utolsósorban hihetetlen vizuális élményt nyújtanak a nézőknek.

A posztjai leírásában megtudhatjuk azt is honnan szerezte be csodás ruhakölteményeit…

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)