Átvették az uralmat a magyar lányok!

2010.december.8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Chanel egy percet sem pihen, máris bemutatták a 2011-es elő-őszi kollekciójukat, méghozzá Coco Chanel egykori, mára már legendás stúdiójában.

A divatbemutatót nagyon exkluzív környezetben mutatták be, kevés számú meghívott jelenlétében. A Párizs-Bizánc fantázianévre keresztelt kollekció a hagyományos Chanel vonalvezetést kombinálja a bizánci művészetettel, amely első sorban a díszítésekben, kiegészítőkben köszön vissza. A helyszínen jelenlévő kritikusok kiemelték, hogy ez a széria szervesen kapcsolódik a Chanel tavasz-nyári kollekciójához, és igazán izgalmas, és lenyűgözően látványos volt.

zsofi-d0000889F603d5110592f.jpg

Ami azonban számunkra ennél sokkal fontosabb, hogy újabb Chanel bemutatót könyvelhettünk el, ahol ismét magyar lányok játszottak főszerepet! A tavasz-nyári bemutatóhoz hasonlóan ezúttal is egynél több magyar szépség volt jelen, ráadásul a megtisztelő, és kitüntető címet, hogy az első ruhát bemutassa, tehát a show nyitólánya legyen nem más kapta, mint legújabb üdvöskénk Palvin Barbara!

A show másik magyar szereplője a szintén remek formában lévő Srej Zsófi volt! Aki szintén több szettet mutatott be. A két magyar modell újabb óriási sikert könyvelhet el, nem akármilyen teljesítmény az ővék, pláne, ha hozzávesszük, hogy úgy nyithatta Barbi a show-t, hogy a bemutatón ott voltak Karl Lagerfeld múzsái is, többek között Freja Beha Erichsen. Elképzelhető, hogy a császárnak új kedvence lett?

A két magyar szépség együtt készült a show-ra, a bemutató előtti napon együtt vacsoráztak.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője