Berlin milánói hangulatban

2012. január 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nemzetközi divatvilág leginkább számottevő divatheteit a New York-London-Milánó-Párizs tengely tudhatja magáénak.

Természetesen, szinte minden nagyobb világvárosnak megvan a maga divathete, mégis ha lehet rangsorolni a divatbemutatókat, akkor az előbb említett préium kategóriás divathetek mellett még biztosan első osztályú besorolást kapna a madridi Cibeles, vagy éppen a berlini Mercedes-Benz divathét.

Utóbbi a napokban ért véget, és meg kell hagyni remek felvezetője volt a haute couture bemutatóknak. S bár azért kisebb volumenű, mint nagytestvére a New York-i esemény, de azért a színvonalra nem lehetett panasz. Külön öröm, hogy természetesen ez a divatesemény sem múlhatott el magyar modell nélkül.

Mi most négy igazán érdekes bemutatóval foglalkozunk berlini divathét kapcsán.

Michalsky: a show aktuális jelszava a LUST (vágy) volt, amit a tervező a szokásos módon (csillogás, áttetsző anyagok) próbált érzékeltetni. A nyárt idéző világos színek nem koptak ki teljesen az év második felére tervezett ruhákból, ezzel együtt viszont jelen voltak a tél megszokott kísérőelemei, mint például szőrmemellény, irhakabát. A kollekció zárórészében batikolt maxiszoknyák léptek színre, melyek sötét tónusát fekete bőr felsőrészek és blézerek egészítették ki. A bemutató extra produkcióját a Szigetet is megjárt Marina and the Diamonds szolgáltatta.

Hugo by Hugo Boss: a fekete-fehér felütésekkel indított bemutató egészen milánói hangulatot idézett meg: a látványra is minőségi ruhák szinte mindegyikében volt valami különleges betét, ami felkelti a ember érdeklődését. A minimalista feketét szépen ellensúlyozták élénk árnyalatokkal, így jelent meg például az idei év színe, a Tangerine Tango is. A letisztult formavilágot egyszerű geometrikus mintákkal dobták fel. A másik pluszt a különleges elhelyezésű bőr elemek jelentették, amik hol a blézer alól, hol a ruha ujján bukkantak fel és vittek vagányságot a kollekcióba.

Escada Sport: egy vidéki angol lány találkozása a bohém Párizzsal. Nagyjából így jellemezhető a bemutató. Kockás szoknyához virágos póló, tweed nadrágkosztümhöz irha kiegészítő, ez mind megengedett az Escadánál. A fő színeket a barna, bézs, törtfehér képezte, de a végén befutott pár igazi lányos szín is. Az elegánsabb viseleteket bársonyból, szaténból, selyemből álmodták meg, utóbbi kettőt hatalmas szőrmerészletekkel turbóztak fel a "drámai hatás" érdekében.

Kaviar Gauche: esküvő ruháik (bridal couture) tették hírhedtté a márkát, de pret-a-porter kollekcióik is említésre méltóak. Manapság fontos hivatkozási pont, hogy Lady Gaga viselte-e XY márkát, na a Kaviar Gauche csapata kipipálhatja ezt a dolgot. A legfrissebb bemutató 3 színre épült: feketére, fehérre és vaníliasárgára. Mindezt rendkívül nőies formában láthattuk. Egy kis Gucci-áthatás is érződik, de mivel sokkal tompább színekkel és lengébb anyagokkal munkálkodtak, kevésbé feltűnő a dolog. Nagyon szerethető és szép az egész.

Berlin milánói hangulatban Kattints a képre és nézz bele a Michalsky kollekciójába Kattints a képre, és nézz bele az Escada Sport kollekciójába! Kattints a képre, és nézz bele a Hugo by Hugo Boss kollekciójába! Kattints a képre, és nézz bele a Kaviar Gauche kollekciójába!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Palvin Barbara pucérruhája mindenkit zavarba hoz majd: sosem volt még ennyire bátor a modell ruhája

Palvin Barbara pucérruhája mindenkit zavarba hoz majd: sosem volt még ennyire bátor a modell ruhája

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Nem csak a változókorban üthet be: a hüvelyszárazság gyakori és ezt mindenképpen tudnod kell róla (x)

Nem csak a változókorban üthet be: a hüvelyszárazság gyakori és ezt mindenképpen tudnod kell róla (x)

Extra fényes és egészséges tincsekre vágysz? Ezzel az egyszerű hajápolási rutinnal lehetséges! (x)

Extra fényes és egészséges tincsekre vágysz? Ezzel az egyszerű hajápolási rutinnal lehetséges! (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)