Csipke boxer pasiknak - téged elcsábítana?

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2016. július 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán néhány még emléleztek rá, hogy néhány hónapja mutattuk meg az új trendet, amiről még nem állíthatjuk, hogy túlságosan elterjedt lenne, de mindenesetre létezik.

A kifejezetten férfiak számára tervezett csipkés alsóneműk enyhén szólva nem arattak osztatlan sikert. Úgy látszik azonban, hogy némi kereslet mégiscsak lehet hasonló termékekre, hiszen a Menagerié fehérneműcég kifejezetten azzal céllal jött létre, hogy a férfias szabásvonalat kombinálja azzal az esztétikai megjelenéssel, ami eddig csak a női alsóneműk előjoga volt.

Ennek megfelelően a jobbára fekete alsógatyákat itt-ott csipkebetétek díszítik, de kínálnak finom selyemholmikat is a pasiknak. Kétségkívül a férfi csipkebugyik első hullámához képest a Los Angeles-i cég minőségben, és kivitelezésben is nagyot lépett előre, bár még mindig erősen kérdéses, hogy tényleg olyan szüksége van-e a világnak csipkés férfi boxerekre, vagy csipkeatlétára, de hát majd a kereslet eldönti a kérdést? Te szívesen látnád a párod ilyenben, mondjuk egy különleges alkalommal?

csipke alsónadrág, csipkeboxer, csipke férfi alsónemű, alsónemű, fehérnemű, férfi fehérnemű, menagerié

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)