Egy kiátkozott zseni legnagyobb pillanatai

2015.november.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A most születésnapját ünneplő gibraltári származású tervező pályája Londonban indult, ahol 1987-ben az év brit tervezője lett. A díjat később még háromszor elnyerte. Az 1990-es évektől Párizsban keresett bizonyítási lehetőséget. Fantáziáját mindenki csodálta, saját márkája, az 1988-ban alapított John Galliano világhírűvé vált.

Párizsban 1995-től egy évig volt a Givenchy vezető tervezője, ahol rögtön az első bemutatóját másfél órás késéssel kezdte, pedig minden és mindenki időben készen állt. Magyarázatul öntudatosan mindössze ennyit mondott: Karl Lagerfeld 45 perces késéssel kezdett, így aztán én másfél órával később indítom a show-t. Alig melegedett meg a Givenchynál, máris felkérték, hogy legyen az LVMH cég másik ékkövének, a Christian Diornak a vezető tervezője. Boldogan elvállalta, és 14 évig töltötte be ezt a posztot. Pályája csúcsán összesen évi 32 különböző kollekció(!) elkészültét felügyelte a luxuscégnél.

2011 elején részegen tett antiszemita megjegyzéseivel jelentős botrányt okozott, és általános ellenszenvet váltott ki, így addig töretlenül ívelő karrierje egy csapásra megtört. Le is tartóztatták, előkerült egy videó felvétel is egy másik rasszista megnyilvánulásáról, így a vezető luxusmárkákat tulajdonló LVMH csoport elbocsátotta a Christian Dior éléről. Mivel időközben a John Galliano márka is az LVMH csoporté lett, saját márkájától is kitették Galliano szűrét. 2009-ben megkapta a francia Becsületrendet, a történtek miatt ezt is visszavették tőle. Nehéz idők következtek számára, bocsánatkéréssel, pereskedéssel, elvonókúrával tarkítva, de végül megkapaszkodott.

Négy év múltán ismét felkerült a divatvilág térképére: a Maison Margiela alkalmazta kreatív igazgatóként, idei első haute couture kollekciójuk már az ő nevéhez fűződik. Most, 55 évesen újra megmutathatja, hogy továbbra is vannak kreatívan meglepő ötletei, és hogy még mindig ő a divat fenegyereke.

Kattints a képre, és nézd meg Galliano pályájának legnagyobb pillanatait!

Egy kiátkozott zseni legnagyobb pillanatai 55 éves lett John Galliano, a divat fenegyereke.


Galéria

Bezárás
2021.06.30.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője